Pesti Srácok - Rétvári: 2010 óta a mentőorvosok bruttó átlagfizetése több mint kétszeresére nőtt

Belföld, 2018.12.28

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint 2010 óta a mentőorvosok bruttó átlagfizetése több mint kétszeresére, a mentőtiszteké csaknem kétszeresére, a mentőápolóké szintén kétszeresére, a gépkocsivezetőké bő másfélszeresére nőtt - számolt be a PestiSrácok.hu portál pénteken.

Rétvári Bence ezt egyebek mellett arra reagálva közölte az Országgyűlés honlapján is elérhető válaszában, hogy Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő kérdést intézett Kásler Miklós emberierőforrás-miniszterhez "Mentődolgozóként a mentődolgozókért! - Vajon megbecsüli a kormány az ÉLET-mentőket?" címmel.

Az államtitkár válaszában - amelyet a portál szemlézett - elsőként azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években 31 új mentőállomás épült, továbbá 8 mentési pont létesült. 2010 óta 104 jelentősebb mentőállomást újítottak fel, és ez a program folytatódik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2017-ben magyar forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség, amelyeket 2018 második félévére leszállítottak, "2018-2019-ben pedig további 117 új mentőautó" állhat szolgálatba. A beszerzésekkel a 2010 óta vásárolt mentőautók száma 793-ra emelkedik, ami azt jelenti, hogy a futó kocsik mindegyike új, korszerű jármű lesz, 7 évesnél öregebb mentőautó csak a tartalékállományban szerepel.

Rétvári Bence hozzáfűzte: a legkorszerűbb mentéstechnikai eszközök beszerzésére 2017-ben 1,3 milliárd forintos forrás nyílt meg, 2018-ban pedig újabb 1,9 milliárd forintos forrást fordíthat az Országos Mentőszolgálat eszközbeszerzésre, így az új autókba új eszközök is kerülnek. Nyolcszáz modern, 4G és Blutooth kapcsolatra is képes transztelefonikus EKG (TTEKG) készüléket szereznek be. Az év végéig a többi között a defibrillátorok, az EKG monitorok, AED-ek, perfúzorok, lélegeztetőgépek, motoros szívóberendezések, baleseti sérültellátáshoz nélkülözhetetlen mentéstechnikai eszközök, lapátágyak és non-invazív lélegeztetéshez szükséges eszközöket is cserélik. Így szinte a teljes mentéstechnikai eszköztár megújul - összegezte.

Kitért arra is, hogy a mentőszolgálat november 1-től csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT). Ezzel együtt, az egész országban egységesen, új típusú intelligens fedélzeti terminálokra cserélték a korábban használt tableteket, így november 1-től gyakorlatilag megszűnt a papíralapú mentési dokumentáció. A mentésnél minden betegről elektronikus mentési dokumentáció készül, amely az átvevő intézménynek a beteg átadása után elektronikusan hozzáférhetővé válik.

Jelezte: idén a mentőknél "minden idők legnagyobb" munkaruha-beszerzése történt meg, 6700 mentődolgozó - kivonuló mentő és mentésirányító - kapott új munkaruhát, 1,1 milliárd forintos kormányzati forrásból.

A tájékoztatás szerint a mentőszolgálat átvállalta a szakdolgozóktól a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarai tagdíj megfizetését, és ez így lesz 2019-ben is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!