Polgármesterek és vállalatvezetők is szorgalmazzák a környei elkerülő megépítését

Belföld, 2019.05.09

Tatabánya és Oroszlány, valamint további hat település polgármestere és a térségben működő kilenc multinacionális nagyvállalat igazgatója támogatja a Komárom-Esztergom megyei Környét elkerülő út megvalósítására indított lakossági kezdeményezést - közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

Beke László (független) polgármester elmondta, mivel az elkerülő utak megépítése évekig eltarthat, feltétlenül szükséges a településen található közlekedési lámpák összehangolása, valamint egy olyan forgalomtechnikai megoldás, mely lehetővé teszi a biztonságosabb közlekedést a helyben élők és az ipari parkokba ingázók, illetve az átutazók számára.

A polgármesterek és az ipari parki társaságok vezetőinek támogatása azt jelzi, hogy a közlekedési helyzet elviselhetetlen Környén és valós társadalmi igény mutatkozik a probléma mielőbbi megoldására. A faluban egy hónap alatt hatezernél több aláírás gyűlt össze két helyi lakos kezdeményezésére az elkerülő út megvalósítása érdekében - tette hozzá a település vezetője.

A 4600 lelkes Környe az Oroszlány, Tata és Tatabánya közötti utak metszéspontjában található. Fő utcáján naponta 16 000 személyautó és 1000-nél több nehézgépjármű halad át, mert az útvonalat a kamionok mellett az ingázók is igénybe veszik. A község átlagos napi forgalma meghaladja például az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszáét.

A két magánszemély kezdeményezéséhez több mint 100 önkéntes csatlakozott és segített az aláírások gyűjtésében. A petíciót 2037 környei és 4209 más településen élő látta el kézjegyével, az íveken például 1521 tatabányai, 849 oroszlányi, valamint 294 tatai cím szerepel.

Környén 2004-ben szintén indult lakossági kezdeményezésként aláírásgyűjtés elkerülő út építése érdekében. A szakhatóságok akkor azt válaszolták, hogy a község problémáira a települést északról elkerülő 4,8 kilométeres elkerülő út jelentene megoldást, azonban ez az útszakasz sem oldaná meg Oroszlány és Tatabánya közvetlen kapcsolatát, ezért egy déli szakaszra is szükség lenne.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!