Polgármesteri kabinet: Szegedre csak a kormány tud menekülteket küldeni

Belföld, 2017.11.16

Szegedre csak a kormány tud menekülteket küldeni - reagált Botka László polgármester kabinetje arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön bejelentette, kikérik a helybéliek véleményét az illegális migrációról, és aláírásgyűjtést indítanak.

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László A polgármesteri kabinet közleménye szerint Magyarországon csak a kormány tud menekülteket, migránsokat fogadni, városok nem. Menekültstátuszt ugyanis a magyar állam adhat.

A Fidesz húszezer ellenőrizetlen gazdasági migránsnak adott már el letelepedési kötvényt, és a menekültként a határra érkezőknek is csak a magyar állam, a kormány tudja engedélyezni a letelepedést - áll a közleményben.

A polgármesteri kabinet szerint miközben a Fidesz egy újabb értelmetlen kérdésre vár választ polgároktól, Szeged vezetését inkább az aggasztja, hogy a Fidesz-kormány miatt magyarok százezrei, köztük szegediek költöztek már el az országból. Magyarország fő baja ugyanis nem a be-, hanem a kivándorlás.

A közleményben kitértek arra is Szegeden sok német cég vagy német-magyar vegyesvállalat működik. Munkájuk, adójuk révén is tud Szeged fejlődni. Ezért felszólították a Fideszt, hogy felelőtlen hangulatkeltéssel ne veszélyeztesse a Németország és Magyarország közötti jó kapcsolatokat, és ne nehezítse a szegedi német vállalkozások működését.

Nógrádi Tibor, Fidesz szegedi frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarországon két politikus Gyurcsány Ferenc és Botka László támogatta az illegális migrációt és a kötelező betelepítési kvótát. Az utóbbi időben ráadásul felerősödtek azok a hangok, hogy a kötelező betelepítés esetén Szeged lenne a "célváros".

Ezért a Fidesz és a KDNP kikéri a szegediek véleményét, azt a kérdést teszik föl. "Akarja-e ön, hogy Botka László segítségével közvetlen környezetébe migránsokat telepítsenek?" - tudatta a politikus. Elmondta, a kérdőíveket a Fidesz helyi irodájában, illetve a városban fölállított standokon írhatják alá az emberek, emellett otthonaikban is felkeresik a szegedieket.

Az aláírásgyűjtés első ütemben december 17-ig tart, majd januárban folytatódik, míg a teljes lakosságot el nem érik - közölte Nógrádi Tibor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!