Pompeo: az Egyesült Államok a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal

Belföld, 2019.02.11

Elfogadhatatlannak ítéli az Egyesült Államok külügyminisztere, hogy országa eddig távol tartotta magát Közép-Európától, az így keletkezett űrt ugyanis a versenytársak betöltik. Mike Pompeo hétfőn Budapesten, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, kijelentette: az Egyesült Államok a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal.

Az amerikai diplomácia vezetője a Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón üdvözölte a védelmi együttműködési megállapodás szövegének véglegesítését, és azt is, hogy Magyarország harci eszközöket szerez be országától.

Az ukrajnai helyzetről szólva úgy fogalmazott: nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "éket verjen barátaink és a NATO közé". Mike Pompeo bírálta Kínát is, mondván, Kína hídfőállást próbál létrehozni Európában.

A "kézfogás" Kínával komoly gazdasági és politikai függőséget okoz - tette hozzá.

Kijelentette azt is, hogy Oroszország és Kína nem osztják a szabad országok törekvéseit.

Az amerikai külügyminiszter egy magyar középiskolásoknak szóló ösztöndíjprogramot is bejelentett, de a korrupció elleni harc támogatásáról is szólt.

Hozzátette: szeretnék megerősíteni a rendészeti együttműködést. Mike Pompeo mentor- és tréningprogramok létrehozásának szándékáról is szólt.

A külügyminiszter a magyar gázbeszerzés diverzifikálását érintő kérdésre azt mondta: az nemzetbiztonsági kérdés.

Minden európai ország célja az alternatív energiaforrások biztosítása - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!