Potápi: a Rákóczi Szövetség táborai mindig a magyar identitást erősítő tematikával zajlanak

Belföld, 2021.07.05

A Rákóczi Szövetség táborai évente változó, de mindig a magyar identitást erősítő tematikával zajlanak - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Baján.

Potápi Árpád János az idei bajai táborba ellátogatva közölte: ahogy a táborok országszerte, úgy a Rákóczi Szövetség táborai is megnyitották kapuikat.

Emlékeztetett: Baján huszadik alkalommal rendeznek találkozót a szórványból érkezett gyerekeknek, ezúttal a magyar mondák kerülnek középpontba, az őstörténettől egészen II. Rákóczi Ferenc koráig.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a határon túli településeken élő magyar családok is érezzék, "az anyaország foglalkozik velük", és a táborok révén új élményekkel, ismeretekkel gazdagodjanak.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: "a magyarságtudat kialakulása ugyanis nemcsak a származáson múlik, hanem a kulturális nevelésen, a használt nyelven, de legfőképpen az identitáson".

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, egyben a bajai tábor szervezője kiemelte: az első találkozót még akkor tartották meg, amikor a Rákóczi Szövetség létrehozta a Kárpát-medencében azt a helyi szervezet- és programhálózatot, amely már nemcsak a Felvidék, hanem Kárpátalja, Erdély és a Délvidék irányába is megnyitotta tevékenységét.

Elmondta, szervezőtársaival Nyugat-Bácska tíz települését, az ott működő általános iskolák magyar nyelvű harmadik és negyedik osztályainak tanulóit célozták meg.

Az államtitkár kiemelte: a találkozók feladata évről évre, hogy - összehozva a Nyugat-Bácska magyar gyermekeit - a fiatalok megismerjék egymást és kapcsolatokat alakítsanak ki.

"Egy nemzet vagyunk, ami Európában egyedülálló módon hét utódállamban éli a mindennapjait, de nagyon fontos, hogy a határokon átívelő közös gondolkodás, illetve világlátás, a közös kultúra megjelenjen és meg tudjon erősödni a szórványtelepüléseken élők körében is" - fogalmazott.

A Rákóczi Szövetség 16 nyári tematikus táborába ötezer diákot és tanárt vár. A találkozóknak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont biztosít helyszínt, továbbá a bajai anyanyelvi tábor mellett Székesfehérváron színjátszó-, Orfűn, Nyékládházán pedig vitorlástáborok várják a fiatalokat.

A szövetség minden korosztályra gondol, hiszen az általános iskolás és középiskolás gyerekek mellett augusztus utolsó hetében a főiskolások és egyetemisták találkoznak, hogy a fiatalokat érintő kérdésekről közösen gondolkodhassanak - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!