Potápi: megújultak a nemzeti közösségek az elmúlt 12 évben

Belföld, 2022.01.25

A kormány megújította a nemzeti közösségeket az elmúlt 12 évben - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán.

Potápi Árpád János azt mondta, 2010-től 2014-ig meghozták azokat a "szimbolikus" törvényeket, amelyekre egy erős alapot tudtak építeni, majd az ezt követő években már a szülőföldön való boldogulást is támogatni tudták.

Közölte azt is, a tematikus évek sorát 2012-ben kezdték: tavaly előtt a nemzeti összetartozás éve volt, tavaly a nemzeti megújulás éve, az idei pedig a cselekvő nemzet éve lesz.

"Ez azt jelenti, hogy cselekvő nemzetként rengeteg eredményt tudhatunk magunk mögött, de most cselekednünk kell ahhoz, hogy az eredményeinket meg tudjuk védeni" - hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, a legjobb nemzetpolitika egy - gazdaságilag és morálisan is - erős Magyarország felépítése, ahol a közösségek is megerősödnek.

Potápi Árpád János fontos eredménynek nevezte, hogy már mintegy félmillió magyarországi diák látogatott el valamelyik határon túli területre, így a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy az "ország és a nemzet határai nem esnek egybe".

A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a nemzeti összetartozás érzését a magyar nemzetben az elmúlt években jelentősen meg tudtuk erősíteni - mondta az államtitkár.

Kitért arra is, már mintegy 1,2 millió külhoni vette fel a magyar állampolgárságot, így joguk van részt venni a magyar országgyűlési választásokon.

Kérdésre válaszolva kifejtette, a tavaszi országgyűlési választás tétje, hogy folytatódik-e az a nemzetegyesítő munka, amit a kormány 2010-ben kezdett, vagy visszatérés lesz-e a múlthoz, és szétrombolják azt az intézményrendszert, amit ez a kormány létrehozott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!