Reformáció emléknapja - Balog Zoltán: "gazdagítsuk a világot magunk körül!"

Belföld, 2020.10.30

Gazdagítsuk a világot magunk körül! - erre szólított fel Balog Zoltán református lelkész, püspökjelölt pénteken, a reformáció emléknapja előestéjén a Facebookon közétett videójában.

"Gazdagítsuk a világot magunk körül: iskolákkal, tanítással, szeretetszolgálattal, idősgondozással, tudománnyal, művészettel, neveléssel, építéssel, tisztább közélettel", de leginkább és mindenekelőtt azzal a hittel és bizonyossággal, "hogy lehetünk Isten szabadításának és szeretetének hordozói ebben a világban" - fogalmazott Balog Zoltán.

Kiemelte: 1517. október 31. történelmi dátum, amelynek a Kárpát-medencében 2,5 millió protestáns magyar számára van jelentősége. Világméretekben pedig nagyjából 800 millió embernek van köze Luther Mártonhoz és néhány százmilliónak Kálvin Jánoshoz.

Balog Zoltán kijelentette: a reformáció arról szól, hogyan lesz, lehet az életünk olyan, amilyennek lennie kell. Ahogy a keresztyének, keresztények fogalmaznak, "hogyan leszel az, akinek teremtettél. Akinek a Teremtő téged elgondolt, megalkotott, egy anyának és egy apának ajándékba adott".

Azt mondta: az embernek először nem a papokkal, az egyházzal és nem is valamelyik vallással van dolga, hanem az Élet Urával, aki "neked akarja adni a szeretetet", amiből teljes életet lehet élni. Ezzel a szeretettel még akkor is teljes életet lehet élni, amikor hiányok vannak. Ugyanis hiány van emberek szeretetéből, egészségből, anyagi javakból, világos jövőből, gazdag jelenből - tette hozzá.

Balog Zoltán ezzel együtt hangsúlyozta: "szerető kegyelmes Istenünk van, aki nem akarja, hogy féljünk".

Kitért arra, ahhoz, hogy valakit az Úr vissza tudjon alakítani, reformálni tudjon arra az életre, amelyet eredetileg neki szánt, szükség lesz társakra, közösségre, gyülekezetre, egyházra, lelkivezetőre, hittestvérekre, asztali közösségre, közös dicsőítésekre, éneklésre, az imádság együtt megtapasztalt erejére.

A reformáció emléknapját október 31-én arra emlékezve tartják, hogy Martin Luther német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Jean Calvin genfi reformátor vezette irányzat a református felekezet alapja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!