Rendőrt halálra gázoló olasz autós ellen emeltek vádat Zalában

Belföld, 2022.11.15

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat egy 81 éves olasz férfi ellen, aki tavaly májusban autójával halálra gázolt egy rendőrt a magyar-szlovén határon - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint az idős olasz férfi tavaly május 5-én hajnalban az M70-es autópályán Szlovéniából érkezve Letenye felé haladt személyautójával, amelyben a felesége ült mellette.

Az akkor érvényes járványügyi veszélyhelyzet kapcsán elrendelt határellenőrzés miatt a sztrádán haladó valamennyi járművet sebességkorlátozó és terelőtáblákkal a csörnyeföldi pihenőhelyre irányították, legfeljebb 40 kilométeres sebességet engedélyezve. Az addig nagyjából 110 kilométeres tempóval haladó autót a sofőr csak 73-78 kilométeres sebességre lassította le a pihenőhely területén.

A kijelölt útvonalon a rendőrség által kihelyezett konténer zárta le az áthaladó forgalom elől az úttestet, a mellette lévő parkolósávban pedig egy személyszállító kisbuszt ellenőriztek éppen a rendőrök. Amikor az olasz sofőr észlelte, hogy megállás vagy ütközés nélkül nem tud áthaladni a pihenőhelyen, jobbra rántotta a kormányt, amitől felhajtott a 16 centiméter magas szegélyen a járdára.

A személyautó a járdán fékezés nélkül elütötte a kisbuszban utazók ellenőrzését végző rendőr főtörzsőrmestert és a közelében álló albán állampolgárt, majd egy fém lámpaoszlopot és egy padot kidöntve, illetve egy sövényen áthajtva fának ütközött. A kocsi a motorháztetején vitte magával a rendőrt, aki a fának ütközés után egy füves területre zuhant, az albán férfi pedig az álló kisbusz előtt csapódott a térköves parkolósávba.

A baleset következtében a rendőr a helyszínen meghalt, az albán állampolgár nyolc napon túl gyógyuló, a vádlott pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!