Rétvári Bence Erzsébet-táborban nyaraló kárpátaljai diákokat köszöntött

Belföld, 2018.08.10

Kárpátaljai diákokat köszöntött az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az Országházban; a magyarul tanuló kétszáz, ukrán nemzetiségű gyerek korábban a zánkai Erzsébet-táborban nyaralt.

Rétvári Bence az ünnepségen azt mondta, az Erzsébet-programot néhány éve elindító jogszabály új szociális üdülési lehetőséget nyitott meg sok magyar számára.

Eddig több mint egymillióan részesültek a program valamely előnyéből. Közülük a legtöbben diákok voltak - csak idén nyáron mintegy 130 ezer fiatal vesz részt napközis vagy ottalvós Erzsébet-táborban -, de nagycsaládosok, fogyatékos gyermekeket nevelő intézményekben dolgozók és nyugdíjasok is sok támogatást kaptak - tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence kiemelte: a magyarok számára különösen megtisztelő és örömteli, hogy olyan Kárpátalján élők vesznek részt a programban, akik azt feltételezik, hogy a felmenőik magyarok voltak. A táborban bővülnek ismereteik a magyar nyelvről - mondta.

Hangsúlyozta: a magyar kormány mindig a segítségére lesz azoknak, akik újra meg szeretnék erősíteni a magyarságukat, bárhol is éljenek a világban.

Azt mondta, reméli, a jelenlévők megtapasztalták, hogy jó a magyarok közösségébe tartozni, és arra buzdította őket, hogy minél inkább sajátítsák el a magyar nyelvet.

Az államtitkár felidézte, hogy a képviselők 110 éve hozzák meg a magyar jogszabályokat az Országházban, amelyet a világ legszebb parlamentjének nevezett. Szinte minden itt felhasznált anyag a történelmi Magyarország területéről származik - közölte.

A szervezők tájékoztatása szerint vasárnap mintegy 220 magyarul tanuló ukrán gyerek és harminc kísérő pedagógus érkezett Magyarországra, hazautazása előtt a csoport a pénteki napot Budapesten töltheti el. A többségében 10-14 éves fiatalok negyven településről származnak, a legtöbben Beregszászról, Királyházáról, Kovászóról és Ungvárról. Mintegy ötven gyerek beszél folyékonyan magyarul.

A nyáron Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről is érkeznek fiatalok a magyarországi Erzsébet-táborokba. Így az idén összesen csaknem 2500 határon túli gyerek vakációzhat a Balaton partján - írták.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!