Rétvári: bővülnek és emelkednek az ápolási díjak

Belföld, 2019.01.03

Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence közölte, a kormány idén januártól - új kategóriaként - a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Ezt az új juttatást a járási hivatalok állapítják meg január 15-ig, és február 5-én folyósítják először a mintegy 17 ezer család számára - tette hozzá. A gyod összege 2022-ig folyamatosan emelkedni fog, és eléri majd az akkori minimálbér szintjét - emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy január 1-jével minden egyéb ápolási díj összege is emelkedik; a növekedés az idén 15 százalékos, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 5-5-5 százalékos lesz, ami 30 százalékos emelkedést jelent összességében.

Megemlítette azt is, hogy az elmúlt években az alap- és emelt összegű otthonápolási díj mellé bevezettek egy kiemelt kategóriát, amely azoknak a családoknak segített leginkább, ahol súlyos állapotú, önellátásra képtelen gyermeket nevelnek. Ebben a kategóriában 58 százalékos emelés történt.

Emellett fontos intézkedés volt az is - mondta -, hogy 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést állapítottak meg azoknak, akik legalább húsz évig a gyermeküket otthon ápolták, és az emelt vagy kiemelt összegű ápolási díjra voltak jogosultak. Esetükben szolgálati időnek számít az ápolási díjra való jogosultság.

Rétvári Bence közölte, hogy az intézkedések bevezetése előtt a kormány széles körben egyeztetett az érdekvédelmi szervezetekkel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ápolási díj témája a "politikai térbe" is bekerült, hiszen az ellenzék pártok és képviselőik sokszor demonstráltak a díjak emelése mellett. Azonban, amikor ezekről szavazni kellett volna a parlamentben, azt az ellenzék nem tette meg - mondta az államtitkár.

Ebből is látszik, hogy az ellenzék számára valójában ebben a kérdésben sem a díj(ak) emelése volt a fontos, hanem a "politikai jelenetkeltés" - fogalmazott az Emmi államtitkára.

Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok miért nem mentek el a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésre, Rétvári Bence azt mondta, az ellenzék szándéka továbbra is a botránykeltés, amihez a kormánypártok nem kívánnak asszisztálni. Úgy vélte, az ellenzék nem tudja elfogadni, hogy elvesztette a tavalyi országgyűlési választást. (FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!