RÖVIDHIR - Tarlós: szükség van Széll Kálmán típusú vezetőkre

Belföld, 2019.06.27

Ma is szükség van Széll Kálmánhoz hasonló, méltóságot sugárzó vezetőkre, akik rendszerető közszolgaként teszik a dolgukat - mondta a főpolgármester csütörtökön, a dualizmus korának pénzügyminiszterét, kormányfőjét ábrázoló szobor átadóján.

Tarlós István a Széll Kálmánról elnevezett téren mondott beszédében hangsúlyozta, az elmúlt évszázadok tapasztalata alapján lényegesen több figyelmet érdemelnének a reálpolitikában alapos munkát végző, szorgalommal és szaktudással rendelkező politikusok. Széll Kálmán is ilyen államférfi volt, akinek jelentősége annak ellenére vitathatatlan, hogy nem volt lánglelkű forradalmár, nem vezetett győztes hadseregeket. Nevéhez fűződik ugyanis az 1873-as nagy krach után kialakult pénzügyi válság kezelése, az államháztartás rendbe tétele, az állami bevételek jelentős növelése, a pénzügyi igazgatás átszervezése - fejtette ki a főpolgármester.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédében úgy fogalmazott, tagadhatatlan a párhuzam Széll Kálmán és a "polgári kormány" 2010 utáni válságkezelő politikája között. Kiemelte, az idő bizonyította, hogy a kabinet jó döntéseket hozott, a magyar gazdaság ugyanis növekedési pályára állt, egyre többen tudnak elhelyezkedni, az államadósság és a költségvetési hiány pedig csökken.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!