Sátoraljaújhelyi kórház: stabil a gyermekellátás, de szakorvosokat keresnek az osztályra

Belföld, 2018.02.26

A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban hosszabb távra sikerült stabilizálni a csecsemő- és gyermekellátás biztonságát, de szükség lenne újabb szakorvosokra - mondta Kovács Lajos megbízott főigazgató az intézményben hétfőn tartott sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a csecsemő- és gyermekosztályt a múlt héten azért kellett három napra bezárni, mert az osztályvezető főorvos, Abdul Gafor Faris családi ügyek miatt határozatlan időre nem tudta vállalni a munkát.

Mindez olyan váratlanul történt, hogy már nem tudták átszervezni az ellátást úgy, hogy az stabil legyen - fogalmazott a megbízott főigazgató. Ezért a sürgősségi ellátást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vette át, a helyi eseteket pedig a helyi házi gyermekorvosok látták el - tette hozzá.

Kovács Lajos kiemelte, a szakmai felügyelet a csecsemőosztályon is folyamatos volt. A megbízott főigazgató megemlítette, hogy nem egészen egy éve - hasonló okok miatt - két hétre szintén be kellett zárni a gyermekosztályt. Az az időszak nem kapott ekkora figyelmet, és ma már nem emlékszik rá senki, hiszen a kórház akkor is biztosítani tudta a biztonságos gyermekellátást - jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint a csecsemő- és gyermekosztályon továbbra is Abdul Gafor Faris és öt közreműködő orvos végzi az ellátást. A megbízott főigazgató elmondta, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a jelenlegi egy főállású és öt közreműködő orvos mellé legalább egy-egy főállású és ellátást vagy ügyeletet vállaló orvost keres az intézmény.

Hörcsik Richárd (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ellenzéki pártok és képviselőjelöltjeik indokolatlanul, politikai haszonszerzésből keltettek pánikot a lakosság körében. Közlése szerint azok a pártok és szervezetek akartak demonstrációt szervezni a gyermekosztály három napig tartó, az elejétől átmenetinek hirdetett bezárása miatt, amelyek 2002 és 2010 között három osztályt - a szemészetet, a bőrgyógyászatot és fül-orr-gégészetet - zártak be Sátoraljaújhelyen.

Kiemelte: 2010 óta az intézményben 1,7 milliárd forintból egy modern sebészetet, intenzív osztályt alakítottak ki és központi épületet emeltek, 300 millió forintból megújult a pszichiátriai osztály, új ct-t vásároltak, valamint egy, a megyei központi kórházzal közös pályázaton 125 millió forintot nyert az intézmény a diagnosztikai rendszer modernizálására.

Most az úgynevezett északi pavilon felújítására adott be pályázatot a kórház, amely szintén 100 milliós tétel - mondta a kormánypárti képviselő, hozzáfűzve: az elmúlt napokban nagy port kavart eset személyi problémából eredt, amely bármikor, bármelyik munkahelyen előfordulhat, ebből nem lett volna szabad politikai ügyet kreálni.

Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), Sátoraljaújhely polgármestere úgy fogalmazott: ebből a problémából nem lett volna ekkora ügy, ha nem a választási kampányban történik. Véleménye szerint hagyni kellett volna időt a szakmának arra, hogy megoldja a helyzetet.

A DK-MSZP-Párbeszéd közös képviselőjelöltje hétfőn a kórház előtt tartott sajtótájékoztatót. Zaveczki Tibor az esemény után az MTI-nek azt mondta, örülnek a kedvező hírnek, hogy mégsem zár be a gyermekosztály, de tudomásuk szerint több olyan osztály is van a 72 ezer ember ellátásáért felelős intézményben, ahol egy-egy orvos távozásával bármikor hasonló, kritikus helyzet alakulhat ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!