Schanda Tamás: jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös térségében

Belföld, 2021.03.19

Jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös környékén a közeljövőben köszönhetően egyebek mellett Horváth László térségi országgyűlési képviselő eredményesen munkájának - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésében.

Schanda Tamás hozzátette: a Gyöngyösről a Mátrába vezető 24-es úton az idén a burkolat teljes megújítása mellett új forgalomtechnikai elemek is épülnek, amelyek biztonságosabbá és gördülékenyebbé teszik a közlekedést.

"Emellett pedig, az előzetes terv szerint, rendben halad a Gyöngyös nyugati elkerülő útja megépítéséhez szükséges munka, sőt már a valódi tehermentesítést jelentő folytatása, az Északi elkerülő előkészítése is elkezdődött" - jelezte.

Kitért arra, hogy a képviselővel rendszeresen egyeztetnek a térséget érintő ügyekben. A tárgyalásaikon egyértelműen kiderült, hogy számára a helyi családok megélhetése a legfontosabb szempont. "Éppen ezért megtesz mindent annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket Gyöngyösön és a térségben, és segítse a munkaadókat abban, hogy újakat is tudjanak teremteni" - írta az államtitkár.

A megfelelő úthálózat pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a térség a jövőben is megőrizze vonzerejét az új beruházásokhoz és fejlesztésekhez - összegezte Schanda Tamás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!