Stockholmi Nyilatkozat: felére kell leszorítani a közúti balesetek okozta halálozások számát

Belföld, 2020.02.20

Naponta 3700 ember halálát okozzák közúti balesetek szerte a világon, célként az áldozatok számának tíz éven belül a felére csökkentése szerepel a Stockholmi Nyilatkozatban, amelyet nemzetközi konferencián fogadtak el a svéd fővárosban.

A közúti közlekedés biztonságával foglalkozó, csütörtökön véget ért értekezleten 140 ország képviseltette magát. Magyarországot Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára képviselte. Az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy legfőképp a technológiai fejlődés ad reményt a javulásra, egyebek közt intelligens utak építése, a járművek még biztonságosabbá fejlesztése, a töréstesztek tökéletesítése.

Horváth Ildikó a konferencia után ellátogatott a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központba (ECDC) és elbeszélgetett annak vezetőivel, akik egyebek között tájékoztatták arról, hogy miként készültek fel a Kínából indult koronavírus-járvány ellen. Szó esett annak mérlegeléséről, hogy ez a vírus egyszeri megjelenésű lesz-e, vagy szezonálisan visszatérővé válik, mint az influenza. A svéd szakemberek hangsúlyozták, hogy Európának pillanatnyilag a jelenlegi "saját" járványával kell elsősorban törődnie, a "szokásos" influenzával, amely még nem tetőzött.

Horváth Ildikó megtekintette Stockholm sürgősségi ellátásának központját, amelynek kibővítésénél az egyik legfőbb szempont az idő volt, nevezetesen, hogy életveszélyben lévő beteg minél előbb jusson a megfelelő vizsgálathoz, kezeléshez. Elmondása szerint a tapasztaltak mintaként szolgálhatnak a hazai betegellátás fejlesztésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!