Szakértő: sokszor a szülők teszik ki gyermekeiket az internetes bántalmazásnak

Belföld, 2020.11.19

Sokszor a szülők teszik ki gyermekeiket az online bántalmazás veszélyének, mert nem ismerik kellőképpen az internet veszélyeit - közölte az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felmérése alapján a szervezet ügyvezető igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kiss Gergely azt mondta: a megkérdezett szülők tizede tett már ki hiányos öltözetű vagy meztelen képet gyermekéről az internetre. Fontos tudni, hogyha egy képet hozzáféréskorlátozás nélkül tesznek ki, akár pedofil oldalakra is kikerülhet - hangsúlyozta.

Az igazgató szerint az is aggályos, hogy a gyermek nem tudja elmondani, engedélyezi-e a róla készült kép megosztását, és később szembesülnie kell azzal, milyen tartalmak vannak fent róla az interneten.

A felmérésből kiderült az is: a szülők nagy része tudja, hogy az internet hordozhat veszélyeket, és a gyermek interneten töltött idejét korlátozza is, a minőséget viszont kevésbé. Kevés szülő használ például reklámblokkolót vagy szülői felügyelet programot - fűzte hozzá.

Kiss Gergely beszélt arról is, hogy nagyon fontos a szülői példamutatás, hiába várja a szülő a gyerekétől, hogy tudatosan használja az internetet, ha ő maga nem tanúsít ilyen magatartást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!