Szeptember közepéig lehet jelentkezni a Roma tehetség programra

Belföld, 2019.09.02

Szeptember 15-ig jelentkezhetnek a magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma tehetség programjára.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tanulmányok mellett végezhető képzések segítik a diákokat abban, hogy mielőbb nyelvvizsgát szerezzenek, és sikeres felvételit tegyenek hazai vagy akár külföldi egyetemeken. A program az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg, így a felvételt nyert tanulók számára a képzés ingyenes.

A program középiskolásoknak szóló része két és fél éves, míg az egyetemi képzés diákjai két féléven át pallérozhatják tudásukat. Mindkét program tanulói lehetőséget kapnak, hogy a lakóhelyük közelében idegen nyelvi képzéseken vegyenek részt, valamint hogy a kéthetente Budapesten sorra kerülő hétvégi alkalmakon fejlesszék készségeiket.

A kezdeményezés középiskolásoknak szánt elemeire azoknak a roma diákoknak a jelentkezését várják, akik a 2019/2020-as tanévben kezdik a tizedik évfolyamot és egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ők egészen az érettségiig vehetnek részt az egyetemi felvételire felkészítő képzéseken, valamint a mentoroktól pályaválasztási döntésben is támogatást kaphatnak. A hétvégi képzési alkalmak főként az írás- és beszédkészség, valamint a vitakultúra és érveléstechnika fejlesztésére irányulnak.

Az intenzív egyetemi képzés elsősorban azokat az érettségivel rendelkező vagy akár már felsőoktatásban tanuló roma fiatalokat szólítja meg, akik alap, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket hazai vagy külföldi egyetemen szeretnék végezni. A gyakorlatias és személyre szabott kurzusokon a diákok elsajátítják, hogyan készítsenek versenyképes pályázati anyagokat, valamint felkészítést kaphatnak a szóbeli felvételi vizsga sikeres teljesítésére. Az idegen nyelvi képzések mellett egyaránt középpontban van az íráskészség-fejlesztés és a prezentációs technikák gyakorlása is - írták.

A programról és a jelentkezés feltételeiről bővebb tájékoztatás az MCC honlapján (www.mcc.hu) olvasható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!