Szijjártó: Magyarország és Flandria sok európai dilemmát hasonlóan lát - BŐVÍTETT (kormányfői találkozó, utolsó bekezdés)

Belföld, 2020.02.12

Az Európai Unió előtt sok dilemma áll, és Magyarország, valamint Flandria hasonlóan közelíti meg ezeket, álláspontjuk egybevág a stratégiai pontokon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Jan Jambon flamand miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón.

Mindkét nemzet erős unióban érdekelt, és egyetért abban, hogy az EU akkor tud erős lenni, ha erős nemzetekre épül, amelyek megőrzik identitásukat, és büszkék kulturális, történelmi, vallási örökségükre - közölte.

Elmondta: egyetértenek abban is, hogy az EU-nak meg kell tudnia védenie magát, a külső határok védelme fontos kérdés.

A schengeni övezet fenntartása az EU versenyképessége miatt is kritikus, és ehhez is elengedhetetlen a külső határok hatékony védelme - közölte a politikus.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a Magyarország és Flandria gazdasági együttműködése jelentős, a magyar-belga kereskedelmi forgalom háromnegyedét a flamand területtel bonyolítják le, amely fontos logisztikai és innovációs központ.

Magyarország és Flandria a szabad világkereskedelemben érdekelt, ezért azt szeretnék, hogy az EU és Nagy-Britannia jövőbeli gazdasági kapcsolatait minél kevesebb akadály nehezítse. Nagy-Britannia adta az EU gazdasági teljesítményének 15 százalékát, ezért az ország távozása mindenképpen nagy gazdasági veszteség - mondta.

Szijjártó Péter kérdésre a kormány elleni teljes mértékben politikai támadásnak nevezte a hetes cikkely szerinti eljárást.

Azonban a magyar embereknek jó az a politika, amelyet a kormány folytat, ezt bizonyítják a választási eredmények, ezért folytatni is fogják az eddigi politikát - jelentette ki.

Jan Jambon hangsúlyozta Magyarország és Flandria együttműködésének jelentőségét, és azt mondta, szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatokat, amire sok lehetőség kínálkozik.

Kiemelte a gazdasági kapcsolatok jelentőségét, több mint száz flamand vállalatnak van érdekeltsége Magyarországon. Fontosnak nevezte továbbá az oktatási és a kulturális kapcsolatokat is, és kitért a Szépművészeti Múzeumban látható Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállításra.

Flandria igen ambiciózus külpolitikát folytat, szeretné növelni szerepét a nemzetközi kapcsolatokban. Ezért 13 diplomáciai képviseletet tartanak fenn, továbbá befektetési és kereskedelmi ügynökséget hoztak létre - közölte.

A flamand politikus a Brexittel kapcsolatban az európai együttműködés jelentőségét hangsúlyozta.

Nem minden tagállamot érint egyformán Nagy-Britannia távozása, de Flandriában például 28 ezer állás kerülhet veszélybe - mondta. Hozzáfűzte: a megállapodást nehezíti, hogy nagyon rövid idő áll rendelkezésre.

Jan Jambon azt is közölte: fontos megőrizni az európai közös értékeket, ezért párbeszédet kell folytatni az olyan kérdésekben, mint az igazságszolgáltatás és a sajtószabadság.

Jan Jambont Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta a Karmelita kolostorban.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!