Szijjártó: meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől!

Belföld, 2021.05.03

Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Észtországban.

Szijjártó Péter és Djordje Radulovic sajtótájékoztatója A tárcavezető arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt az emberek életének egy jelentős része átkerült a digitális térbe, ezért egyre többen vannak kitéve az interneten jelentkező veszélyeknek, a bűnözők, a szélsőséges szervezetek olyanokat is elérnek, akiket korábban nem.

Hangsúlyozta: a NATO tallinni kibervédelmi központjában magyar katonai szakértők is dolgoznak annak érdekében, hogy az euroatlanti szövetség megfelelő választ tudjon adni ezekre a kihívásokra a következő időszakban, illetve a téma meg fog jelenni az Európa Tanács hamarosan kezdődő soros magyar elnökségének prioritásai között is.

Hozzátette, az eredményes európai válaszhoz szükség van a világ öt leginkább digitalizált országa közé tartozó Észtország segítségére is.

Szijjártó emellett aláhúzta, hogy a magyar külpolitikának mindig is fontos törekvése volt a balti országok biztonságának fenntartása.

Ezért a magyar légierő 2022 végén ismét részt fog venni Észtország, Lettország és Litvánia légterének védelmében négy Gripen típusú repülőgéppel és 95 katonával. Ez lesz a harmadik ilyen alkalom, és a kormány a feladatot már előre elvállalta 2025-re is - mondta.

Szijjártó Péter később közös sajtótájékoztatót tartott Eva-Maria Liimets észt külügyminiszterrel. Utóbbi elmondta, hogy a két ország büszke tagja mind az Európai Uniónak, mind a NATO-nak, ugyanakkor tovább kell erősíteni a kétoldalú együttműködést is. Emlékeztetett továbbá arra, hogy idén van a magyar-észt diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója.

Liimets tájékoztatása szerint az ülésen egyebek mellett érintették a térség helyzetét is, ide értve például az ukrajnai és oroszországi fejleményeket.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy "a két nemzet kölcsönös szimpátiával viseltetik egymás iránt, amelynek alapját a folyamatos küzdelmük képezi a szabadságért és a függetlenségért".
(MTI)

Címkék

Szíjjártó Péter
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!