Szlovénia nem von be más országot a Koper-Divaca vasútvonal építésébe

Külföld, 2019.01.17

Szlovénia külföldi partnerek segítsége nélkül vág bele a Koper-Divaca vasútvonal 27 kilométer hosszú szakaszán egy második vágány építésének projektébe, amelyről Alenka Bratusek közlekedési miniszter csütörtökön tájékoztatta a koalíciós partnereket, akik elégedettek voltak az új beruházási tervekkel - közölte a helyi sajtó.

A tárcavezető elmondta: a közel négyszáz oldalas dokumentumról a kormány a jövő héten tárgyal. Hozzátette: nem lát rá okot, a kabinet miért ne hagyná jóvá a projektet, amelyet majd csak ezt követően mutatnak be a nyilvánosságnak, és amelyet még a beruházást felügyelő bizottságnak is jóvá kell hagynia.

Bratusek ugyanakkor nem tért ki a projekt árára, amelyről a Finance című szlovén pénzügyi napilap nemrég azt írta, jóval meghaladja majd a tervezett 1 milliárd eurót.

Matjaz Han szociáldemokrata képviselő a sajtónak úgy nyilatkozott: a költségvetés növekedhet a projekt kivitelezésének előrehaladtával. Mindazonáltal hozzátette: az uniós támogatások nincsenek veszélyben azzal, hogy Magyarország nem vesz részt a beruházásban.

A korábbi tervek szerint Budapest 200 millió euróval támogatta volna a projektet. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak, mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő. Ezt azonban csak Miro Cerar volt miniszterelnök pártja (SMC) támogatja.

Brane Golubovic, Marjan Sarec miniszterelnök pártjának (LMS) képviselője szerint Szlovéniának még van ideje, hogy eldöntse, akar-e külföldi partnereket a projekthez. Kiemelte: ugyanakkor örül annak, hogy a mérleg az önálló befektetés javára fordult.

Igor Zorcic, Cerar pártjának képviselője szerint Magyarországot be kellene vonni a beruházásba, de nem fognak a tervek ellen szavazni, ha ez nem így lesz. Azoknak, aki ellenzik Magyarország részvételét a projektben, meg kellene kérdezniük a koperi kikötő vezetését, hogy fog az rájuk hatni, ha Budapest a trieszti kikötővel folytat majd üzleti tevékenységet a koperi helyett - vetette fel.

A beruházás körüli bizonytalanságok miatt Magyarország tavaly bejelentette: más kikötőkben, Triesztben keres kikötőszerzési és beruházási lehetőségeket.

Júniusban előrehozott parlamenti választásokat tartottak Szlovéniában, miután egy ötpárti balközép, kisebbségi kormány alakult az országban. Bár Miro Cerar volt miniszterelnök tagja az új koalíciós kormánynak, és korábban ő folytatott tárgyalásokat Magyarországgal, rajta kívül egy koalíciós partner sem támogatja külföldi partner bevonását a kormány stratégiai fontosságú projektjébe, amely eddig már két népszavazást is túlélt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!