Szupergyors internet hálózat épült ki Jász-Nagykun-Szolnok megye újabb négy településén

Belföld, 2019.03.20

Összesen több mint 309 millió forintból újabb négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen épült ki szélessávú internet hálózat a Szupergyors internet programban (Szip) - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Tiszaörsön, a beruházás átadásán.

Kara Ákos elmondta: a tiszafüredi járás négy településén, Tiszaörsön, Tiszaderzsen, Tiszaszentimrén és Tiszaszőlősön, százszázalékos a lefedettség, a Magyar Telekommal a Key-Telecommal partnerségben megvalósult beruházás összesen 2156 háztartást érint. Ezen belül Tiszaörsön 295 háztartásban valósult meg hálózatfejlesztés a program keretében - tette hozzá. Kiemelte: az egész tiszafüredi járásban csaknem öt és félezer háztartás számára akár másodpercenként 2 gigabit letöltési sebességgel optikai technológiával elérhető az internet. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztésekre összesen több mint 3,2 milliárd forintot fordít a kormány. A Szip program 2015-ös indulása óta - a 2018 végéig kiépített és az elmúlt hetekben kiépült immár több mint 500 ezer új végponttal együtt - Magyarországon több mint 2,8 millió háztartásban érhető el szélessávú vezetékes internet. A Szip idén januárban indult második szakaszában pedig hétről-hétre újabb beruházások átadása várható - tette hozzá. A Szupergyors internet programra összesen 150 milliárd forintot költ a kormány, ebből mintegy 58 milliárd forint uniós forrás. A program célkitűzése, hogy másodpercenként legalább 100 megabit sávszélességű, lehetőleg gigabit-képes, elsősorban optikai hálózatok épüljenek. A magyar kormány célja, hogy minden magyar ember, minden magyar vállalkozás és minden magyar helyi közösség a digitalizáció nyertesévé váljon - fogalmazott Kara Ákos. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen hangsúlyozta: nem szabad, hogy falun élni minőségileg rosszabb legyen, mint egy nagyvárosban. Ezért hozta létre a kormányzat a Magyar falu programot. Aki az interneten nincs otthon, az lemarad a többiektől, a tiszaörsi gyerekeknek ugyanannyi esélyt kell adni, mint a nagyvárosban élőknek - mondta. Keresztyénné Nagy Mariann, Tiszaörs (független) alpolgármestere kijelentette: a községben régóta elérhető az internetszolgáltatás és az emberek nagy része használja is. A kiépített szupergyors internethálózat azonban tökéletesíti a hozzáférést, a lendületes, hatékony világháló-használatot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!