Tarlós: folytatódhat az elektronikus jegyrendszer projektje

Belföld, 2018.11.30

A fővárosi önkormányzat valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de ez a szerződés továbbra is érvényben van, így az elektronikus jegyrendszer projektje folytatódhat - közölte Budapest főpolgármestere pénteken Budapesten.

Tarlós Istvánt egy szoboravatási ünnepség után kérdezték újságírók azzal kapcsolatban, hogy előzőleg közleményben tudatta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának, Dabóczi Kálmánnak a felmentését kezdeményezte a cég e-jegyrendszer-projektje miatt.

A főpolgármester újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: "ez egy olyan rosszul felmért, időhúzó tevékenység volt, ami nem járhat következmények nélkül".

Tarlós István problémának nevezte, hogy "az ellenzéki sajtó" összekever két szerződést, és ebből túlzó, téves következtetéseket von le.

A fővárosi önkormányzat valóban kötött egy finanszírozási szerződést az EBRD-vel, az érvényben is van, a BKK pedig önállóan kötött egy másik - kivitelezési - szerződést. Ez utóbbi az, amelyet a BKK igazgatósága "hosszú vonakodás után" november 21-én felmondott - mondta el Tarlós István. Hozzátette: mivel a finanszírozási szerződés továbbra is érvényben van, a projekt folytatódhat.

Ez a BKK saját önálló projektje volt, így pillanatnyilag nem tudja megítélni a kifizetett összegek nagyságát, de a neki átadott tájékoztató szerint az ezekért járó ellenszolgáltatás teljesült is - mondta Tarlós István. Ha legyártották például az összes kaput, akkor az a jövőben felhasználható - hozott példát.

A főpolgármester jelezte: a projektet felügyelő főpolgármester-helyettes pozíciója és feladata pedig megváltozott. "Gyakorlatilag lefokoztam" - fogalmazott Szeneczey Balázssal kapcsolatban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!