Tarlós István: érthetetlen, hogy miért nem írták ki a tendert a Lánchíd felújítására

Belföld, 2020.06.05

Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott szerint érthetetlen, miért nem írták ki eddig a Lánchíd felújítására a kivitelezési tendert.

Tarlós István erről pénteken a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahol elmondta: a még a regnálása idején megrendelt, a múlt októberi önkormányzati választások után elkészült szakvélemény alapján feltárt szerkezeti hibák miatt hat hónapon belül meg kell kezdeni a Lánchíd felújítását.

Ezt november végén, december elején egyértelműen leírta a szakvélemény - szögezte le a volt főpolgármester. Arra felvetésre, hogy a Lánchíd életveszélyes lehet, Tarlós István azt mondta: "abban az értelemben életveszélyes", hogy egy önsúlyától képződött kátyúba egy autó tengelyig belesüllyed és a mögötte közlekedő belerohan, vagy egy gyalogos a járdán combig becsúszhat a betonvasak közé. Azt is megjegyezte: olyan súlyos baleset, hogy egy autó, vagy egy gyalogos beeshessen a Dunába, egyelőre nem várható.

Tarlós István a fő kérdésnek azt nevezte, hogy az utóbbi fél évben miért nem történt semmi az ügyben. Úgy fogalmazott: nem tudja, hogy a forrásokkal kinek mi az elképzelése, "de az biztos, hogy azt a (felújításra szánt) 23,7 milliárd forintot ott hagytuk", amiben a többi között benne van a kormányhatározatban rögzített hatmilliárd forint. "Ha csak a Lánchíd felújításáról beszélünk, akkor a forrás elegendő és rendelkezésre áll" - mutatott rá Tarlós István. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra is, hogy korábban nem a Lánchíd felújítására tartotta kevésnek a rendelkezésre álló a forrást, hanem a híddal "műszaki egységet alkotó" Váralagút, Clark Ádám tér, a pesti hídfő villamosalagútja és a Széchenyi tér együttes megújítására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!