Tizenhárman éltek nők prostitúcióra kényszerítéséből, vádat emeltek ellenük

Kék hírek, 2020.07.06

Emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt hétfőn vádat emeltek egy 13 tagú bűnszervezet ellen, amely magyar nőket kényszerített prostitúcióra itthon és külföldön - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség az MTI-t.

Az ügyészség valamennyi elkövetőre végrehajtandó szabadságvesztés, fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A letartóztatásban vagy bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottak esetében a kényszerintézkedés fenntartását kérte, és vagyonelkobzást is indítványozott.

A vádirat szerint a szervezet feje a családfő volt, akinek irányításával a felesége, a fia, a lányai és még nyolc ember 2013 nyarától előbb Bécsben, majd Dunaújvárosban magyar nőket - köztük több kiskorút - prostitúcióra kényszerítettek.

A sértettek megszerzését és szállítását a családfő és fia koordinálták, a bordélyházakban a prostitúciót a család nőtagjai felügyelték. A bűnszervezet többi tagja a sértettek felkutatásában, beszervezésében és szállításában működött közre, egyeseknek közülük pedig egyfajta futtató-irányító szerepe volt.

Több kiskorú sértettet részben erőszakkal vettek rá a prostitúcióra, részben pedig úgy, hogy bántalmazással fenyegették őket.

A prostitúciós tevékenységből származó bevétel döntő hányadát a sértettektől elvették és a szervezet tagjai egymás között elosztották.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!