Több mint 1,75 milliárd forint működési hiánnyal számol a hódmezővásárhelyi önkormányzat az idén

Belföld, 2023.01.19

Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, így gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül - közölte Márki-Zay Péter polgármester (MMM - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) a közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.

A politikus azt mondta, Hódmezővásárhely idén sokkal nagyobb kiadásokkal szembesül, mint amekkora bevétele van; az egyetlen megyei jogú város, amely nem kapott kormányzati támogatást a megemelkedett energiaárak kompenzációjára.

A városnak szüksége van erre a pénzre, és ez jár is az önkormányzatnak, amely adóerő-képesség alapján a harmadik legrosszabb helyzetben van - közölte a polgármester. Bejelentette, online petíciót indít annak érdekében, hogy a település megkapja a neki járó - számításai szerint - mintegy 600 millió forintos támogatást.

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő hangsúlyozta, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok éppúgy kaptak rezsitámogatást, mint a kormánypártiak. Szinte az összes megyei jogú város komoly takarékossági intézkedéseket vezetett be, ezzel szemben Hódmezővásárhely teljesen feleslegesen belekezdett a városháza tornyának felújításába. Ez mintegy 300 millió forintba kerül, nagyjából annyiba, amennyi támogatást kaphatott volna település.

A közgyűlésen megtárgyalt előterjesztés szerint a bevételek várhatóan 8,6 milliárd forint körül alakulnak, míg a kiadások elérhetik a 10,4 milliárd forintot. A működési források meghatározó hányadát - a számítások szerint 3,7 milliárd forintot - az adóbevételek biztosítják. Az iparűzési adó 2,5 milliárd forint körül alakul, építményadóból 736 millió, telekadóból 353 millió forint folyik be.

Az állami támogatások nagysága nominálisan nem változott, a tavalyihoz hasonlóan mintegy 3,1 milliárd forint, a helyi adóbevételek alapján számított szolidaritási hozzájárulás azonban kétszeresére, 288 millió forintra nőtt.

A kiadások között az egyik legjelentősebb tételt a személyi jellegű ráfordítások jelentik, ezek nagysága a közterhekkel együtt meghaladhatja a 3,6 milliárd forintot. Az energiaárak emelkedése nyomán az önkormányzati intézmények és a részben közfeladatokat ellátó gazdasági társaságok közüzemi költségei megközelíthetik a 2 milliárd forintot.

Idén az önkormányzat és cégei korábbi hitelek után 1,276 milliárd forintot fordítanak adósságszolgálatra. Az önkormányzati költségvetésből a tervek szerint több mint 1,3 milliárd forintot szánnak városüzemeltetési feladatokra, 632 milliót gyermekétkeztetésre, 127 milliót segélyekre.

A működési hiányra részben fedezetet nyújt az előző évi maradvány összege. A város államkincstárnál vezetett pályázati bankszámláján mintegy 750 millió, kereskedelmi banki számláján több mint 1,7 milliárd forint van. Az összegből mintegy 1,2 milliárd forint szabad felhasználású forrás, de ez részben a bérek, illetve áthúzódó kiadások fedezetéül szolgál.

Az ülésen hivatalosan is bejelentették Szabó János alpolgármester lemondását, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként elsősorban a város fejlesztéséhez, működtetéséhez kapcsolódó feladatokért felelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!