Több mint egymilliárd forintból új egészségügyi központot alakítanak ki Kiskunfélegyházán

Belföld, 2019.03.13

Több mint egymilliárd forint önerős beruházásként új egészségügyi központot alakítanak ki a régi rendelőintézetből Kiskunfélegyházán - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

Csányi József (Nemzeti Fórum) elmondta: a régen várt fejlesztés pénzügyi alapjait a sportcsarnok PPP-konstrukciójának kiváltása és az elmúlt évek pályázati sikerei teremtették meg.

Kiemelte: a város történetének legnagyobb saját erős beruházásának keretében teljesen megújul az egykori SZTK épülete. Az orvosi rendelők és várók mellett az egészségügyi központban kap helyet a védőnői szolgálat, illetve a gyermek és felnőtt háziorvosi ügyelet, de lesz gyógyszertár, újraindul a fogászati ügyelet, és új ellátási formaként megjelenik a szájsebészet.

A fejlesztés keretében portaszolgálatot, beteghívó rendszert, őrzött babakocsi-tárolót és több mint 80 parkolóhelyet is kialakítanak.

A polgármester beszámolt arról, hogy a központban lesz a helyi egészségfejlesztési iroda is, amelynek létrehozására és fenntartására mintegy 100 millió forint pályázati forrást nyert a város. Az átfogó program a Kiskunfélegyházán élők egészséges életmódra vonatkozó ismereteinek bővítését, a népbetegségekkel, fő rizikófaktorokkal kapcsolatos felvilágosítását teszi lehetővé - fogalmazott Csányi József.

Hangsúlyozta, még tavasszal csaknem 100 millió forintból teljes hosszában megújul az új egészségügyi központ előtti úttest és a járda is. Az utca térkövezett burkolatot kap, megszűnnek a szintkülönbségek, és több mint 40 parkolóhelyet is kialakítanak a közterületen, az udvaron épülő parkolóhelyek mellett. Továbbá fejlesztik a közvilágítást és az esővíz-elvezetést is - sorolta.

Európai uniós forrásból, több mint 10 millió forintból épül újjá az egészségügyi központtal szemben lévő játszótér és park, amelynek tematikáját Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye ihlette. Megelevenedik majd Kukorica Jancsi szülőfaluja, lesz griffmadár és hajós játék is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!