Több mint százmillió forint értékű Béres Csepp-adományt kaptak karitatív és egyházi szervezetek

Belföld, 2023.02.07

Tizenkét jelentős karitatív és egyházi szervezet vezetőinek 107 millió forint értékű Béres Csepp-csomagot adományozott az idén 30 éves évfordulóját ünneplő Béres Alapítvány kedden Budapesten, a Béres Gyógyszergyár székházában.

Több mint százmillió forint értékű Béres Csepp-adományt kaptak karitatív és egyházi szervezetek Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke adta át a csepp feltalálója, Béres József születésnapján.

Béres József kedden lenne 100 éves, és ez alkalomból jelentős mennyisségű, 53 ezer üveg Béres Cseppet adományozunk az ország 12 legjelentősebb karitatív és egyházi szervezetei számára - hangsúlyozta Béres Alapítvány elnöke a keddi sajtótájékoztatón.

Béres József élete erős példa mindannyiunk számára - fogalmazott Béres Klára, aki a feltaláló erkölcsi örökségét, egyenességét, kitartását, emberszeretetét méltatta. Emlékeztetett, hogy a Béres Alapítvány az idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját.

Mint mondta, az alapítvány sokat tett az emberekért, részt vállalt az oktatásban, a magyar kultúra terjesztésében, a tehetséggondozásban, és kiemelten a betegek, rászorulók, elesettek segítésében.

Béres Klára hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben még nagyobb odafigyeléssel kell egymás felé fordulnunk, még nagyobb szükség van a hatékony támogatásra. Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít a súlyos, daganatos betegek, valamint a rászorulók segítésére.

Az alapítvány elnöke megköszönte a szervezetek önzetlen munkáját a társadalom nevében is. Kiemelte: jót tenni jó, adni jó, élni pedig csak így érdemes.

Adományban részesült a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt és a Görögkatolikus Metropólia. A daganatos betegeket segítő szervezetek közül A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány, a Magyar Hospice Alapítvány, a Magyar ILCO Szövetség, a Magyar Rákellenes Liga, a Rákbetegek Országos Szervezete, valamint Nyugdíjas Klubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetsége.

A sajtótájékoztatón szervezet képviselői megköszönték a Béres Alapítvány támogatását. Kocsis Fülöp görögkatolikus szerzetes, püspök egyebek mellett azt mondta, hogy az adományozással a Béres Alapítvány példát mutat másoknak is. Kozma Imre római katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója arról beszélt, hogy id. Béres József művéből sokan részesülnek és gazdagodnak. Majd az összetartozás fontosságáról beszélt, mint fogalmazott, "hiszen egymásra bízott bennünket az Isten".

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Több mint százmillió forint értékű Béres Csepp-adományt kaptak karitatív és egyházi szervezetek Több mint százmillió forint értékű Béres Csepp-adományt kaptak karitatív és egyházi szervezetek Több mint százmillió forint értékű Béres Csepp-adományt kaptak karitatív és egyházi szervezetek Több mint százmillió forint értékű Béres Csepp-adományt kaptak karitatív és egyházi szervezetek
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!