Továbbra sincs költségvetése 2019-re a XV. kerületnek

Belföld, 2019.03.18

Továbbra sincs az idei évre elfogadott költségvetése a XV. kerületi önkormányzatnak, ugyanis a képviselő-testület nem fogadta el a hétfői rendkívüli ülésének napirendjét, amelyen egyetlen megtárgyalandó javaslatként a 2019-es büdzsé tervezete szerepelt.

A testület tíz igen, kilenc nem szavazattal és két tartózkodás mellett nem fogadta el a benyújtott napirendet, így nem is szavazhattak a képviselők büdzsé tervezetéről.

A szavazást megelőző vitában Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a költségvetési tervezetet eredeti formájában nem tudják támogatni. "Ilyen költségvetés mellé nem tudunk odaállni, mi nem tudjuk megengedni, hogy a DK kifizetőhelyeként működjön a kerület" - fogalmazott, megjegyezve: több százmillió forintnyi megkérdőjelezhető tétel van a költségvetés tervezetében.

Pintér Gábor hozzátette: a kerület vezetése nem veszi figyelembe a frakciójuk módosító javaslatait, amelyek a többi között a kerület fejlesztését, a közalkalmazottak béremelését célozták.

Tóth Imre (MSZP) alpolgármester azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP frakciójának az egyeztetés során egyetlen egy feltétele volt, hogy a jegyzőt - Lamperth Mónikát, aki 2002 és 2008 között több miniszteri posztot is betöltött - váltsák le, és innentől kezdve csak "a bizonyítványt" magyarázzák. Személyi kérdésektől teszik függővé a kerületben élők sorsát - hangoztatta.

A képviselő-testület a hétfői második rendkívüli ülésén szintén nem vette napirendre Németh Angéla (Ráte-Szolidaritás) polgármester azon előterjesztését, amelyben bizalomvesztés miatt Victorné Kovács Judit - volt fideszes képviselő - alpolgármesteri megbízatásának visszavonását indítványozta.

Németh Angéla az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hétfő éjfélig lehetett volna az előirányzatokról adatokat szolgáltatni a Magyar Államkincstárnak, amely így április elsejétől nem folyósítja majd a normatívát az önkormányzatnak. Az önkormányzat a saját bevételeiből ellátja a kötelező feladatait: a bölcsőde, az óvoda, az egészségügyi intézmények működnek tovább majd ebből a forrásból. Ha nem lesz költségvetés, akkor nem lesz lehetőség az önként vállalt feladatok ellátására. Továbbá nehéz helyzetbe kerülnek a fejlesztések és a civil szervezetek - mutatott rá.

Németh Angéla kitért arra is, ha a tervbe vett fejlesztéseknél nem tudják tartani a határidőket, akkor másfél milliárd forintot bukhat el az önkormányzat, amelynek így visszafizetési kötelezettsége is keletkezhet.

Németh Angéla azt mondta, bízik abban, hogy a képviselő-testület előbb-utóbb elfogadja az önkormányzat idei költségvetését.

Elmondta azt is, Victorné Kovács Judit alpolgármesteri megbízatásának visszavonását azért kezdeményezte, mert az alpolgármester végig ott volt a költségvetési egyeztetéseken és egyetlen egyszer sem mondta, hogy valami nem tetszik neki a költségvetési tervezetben, majd annak kétszeri tárgyalásakor is tartózkodott a szavazásnál. Többek között miatta sem fogadták el a kerület költségvetését - jegyezte meg Németh Angéla.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!