Tuzson: a közigazgatásnak erősítenie kell a magyar falu megtartóerejét

Belföld, 2018.10.17

Olyan közigazgatást kell kialakítani, amely képes erősíteni a magyar falu megtartóerejét, segít megőrizni az ország hagyományos területi szerkezetét - jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkár szerdán Szegeden.

Tuzson Bence sajtótájékoztatón kifejtette, a magyar falu megtartóerejének erősítése nélkül nem lehet Magyarország jövőjéről beszélni.

Úgy kell alakítani a közigazgatás szervezetét, hogy az állam szolgáltatásai a falvakból éppen úgy elérhetők legyenek, mint a városokból - mondta az államtitkár, hozzátéve: közelíteni kell egymáshoz az igazságügyi, belügyi és közigazgatási szervezetrendszert.

A kormányablakok lehetővé teszik, hogy az emberek gyorsabban és hatékonyabban intézhessék ügyeiket. A jelenleg működő 295 kormányablak mellett újabbak kialakítását is tervezik. Emellett növelnék a mobil kormányablakok számát is, a cél az, hogy a buszok eljussanak szinte az összes településre, lehetővé téve az összes ügytípus elintézését helyben - közölte a politikus.

A közigazgatás átalakítása során mintegy hétszáz ügytípus egy részét megszüntetnék, másik felét egyszerűsítenék vagy a szakmailag illetékes kamarákhoz telepítenék - tudatta az államtitkár.

A politikus fontos feladatnak nevezte a digitalizációt. Mint mondta, jelenleg is sok olyan ügy van, melyet elektronikusan el lehet intézni, a közigazgatásban azonban 130 féle szakrendszer működik, amelyek átjárhatósága nem biztosított teljesen. A közigazgatás területére is be kell hozni a mesterséges intelligenciát, olyan szoftverrobotokat alkalmazva, melyek képesek kiváltani a lassabb, manuális munkát - érvelt.

Kérdésre válaszolva Tuzson Bence kifejette, a közigazgatás átalakítása nem leépítés-, hanem szolgáltatásközpontú. Az ügyek áttekintése jelenleg folyik, ez után határozható meg, mi az az optimális létszám, amellyel a feladat ellátható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!