Új közparkot nyitottak és Janikovszky-szobrot avattak Erzsébetvárosban

Belföld, 2019.06.24

Új közparkot nyitottak hétfőn Erzsébetvárosban a Kazinczy utca, a Dob utca és a Nagy Diófa utca által határolt területen, ahol felavatták a 2003-ban elhunyt Janikovszky Éva írónő szobrát is.

Új közparkot nyitottak és Janikovszky-szobrot avattak Erzsébetvárosban A VII. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a mintegy négyezer négyzetméteres parkba egyebek mellett okospadot, piknikasztalt, ergonomikus padokat állítottak és mosdót is kihelyeztek.

A parkba látogatók biztonságát térfigyelő rendszer biztosítja, a zöldfelületet öntözőrendszerrel gondozzák.

A csaknem egyhektáros terület az 1980-as évek közepe óta hevert parlagon, rekultivációját 2016-ban kezdték meg.

Az önkormányzatnak az MTI-hez küldött ismertetője szerint a park kiemelkedik Erzsébetváros közterületei közül mind méretével, mind a kizárólag a pihenést, relaxációt szolgáló kialakításával. A hatalmas lombkoronájú fák között kanyargó sétányok, hangulatos szökőkút, párakapuk az ide látogatók pihenését hivatottak szolgálni - írták.

Helyet kapott a parkban Janikovszky Éva Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, Erzsébetváros díszpolgárának szobra is; az írónő csaknem fél évszázadon át élt és alkotott egy Bajza utcai lakásban. Zsemlye Ildikó Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása a művészt fiatalkorában, kezében nyitott könyvvel jeleníti meg. Az írónő szobrát Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester adta át.

A pihenőparkkal határos tűzfalat Janikovszky Éva Már megint című könyvéhez készített rajzokkal illusztrálták.
(MTI)

Galériánk

Új közparkot nyitottak és Janikovszky-szobrot avattak Erzsébetvárosban Új közparkot nyitottak és Janikovszky-szobrot avattak Erzsébetvárosban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!