Új tantárgy a Miskolci Egyetemen

Belföld, 2020.09.16

A Miskolci Egyetemen a civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon, miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni címmel új, szabadon választható tantárgy indul ebben a tanévben, eddig 23 hallgató jelentkezett az új projektre - hangzott el a felsőoktatási intézmény sajtótájékoztatóján szerdán.

Horváth Zita az egyetem rektora és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a tantárgyat - amelyet az egyetem és a helyettes államtitkárság közösen indít - az egyetem bármely karának nappali vagy levelező szakos hallgatója felveheti.

A cél az, hogy a az órákat látogató hallgatókat megismertessék a civil szervezetekkel, azok munkájával, a civilséggel és felhívni a figyelmüket a civil szervezeti tevékenység fontosságára.

Elhangzott: a fontos annak bemutatása is, hogy a kormány támogatja a valódi tartalommal bíró egyesületeket, alapítványokat, amelyek a társadalmi értékeket képviselő közösségépítésben, a közösségi célok elérésében tevékenyen részt vállalnak. Ezek a szervezetek sok esetben jelentős tagsággal, helyi beágyazódottsággal rendelkeznek, így helyben és akár országos szinten is ismerik őket az emberek, sokszor önkéntesként is segítik a munkájukat.

Magyarországon mintegy 400 ezer önkéntes dolgozik civil szervezetekben, a kormány pedig kiemelten támogatja a civil szektort.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!