Új tűzoltólaktanya épül Kecskeméten

Belföld, 2021.01.18

Több mint 5,3 milliárd forint európai uniós támogatásból új többfunkciós létesítmény épül Kecskeméten, amelyben új tűzoltólaktanya is helyet kap - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn MTI-vel.

Közleményük szerint, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban megvalósuló projekt 5 milliárd 366 millió 618 ezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a zöldmezős beruházás megvalósítására. Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a város hivatásos tűzoltó-parancsnoksága és katasztrófavédelmi kirendeltsége mellett a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak is helyet adó épületegyüttes építési munkálatai már meg is kezdődtek a Külső-Szegedi út és az 5-ös főút kereszteződésének közelében.

A csaknem 5300 négyzetméteres épület helyének kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy az ott szolgáló állomány a lehető legrövidebb idő alatt érje el a veszélyeztetett területeket.

Az új laktanyában tíz szerállást alakítanak ki a készenléti járműveknek. Az emeleten irodákat, egy 24 órás szolgálatot ellátó hírközpontot, és raktárt, tárolóhelyiségeket alakítanak majd ki. A megyei igazgatóság és a kirendeltség helyiségei az irodai szárnyban kapnak helyet, ahol tárgyaló, ügyfélváró, valamint külön orvosi, pszichológiai vizsgáló is készül.

Az akadálymentes épület mellett zöld terület és a legénység kiképzéséhez, gyakorlatozásához szükséges sportpályák is létesülnek, a napelemes rendszernek, talajszondás hűtő-fűtő rendszernek köszönhetően pedig a létesítményt gazdaságosan lehet majd üzemeltetni. A beruházás Kecskemét és tizenöt település lakójának biztonságát erősíti, várhatóan 2023 tavaszától - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!