Újabb 6,5 milliárd forintot fordít a Budapest Airport a meglévő terminál fejlesztésére

Belföld, 2019.02.05

Újabb 6,5 milliárd forintot költ a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a meglévő terminál épületek fejlesztésére - jelentette be a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden.

Szarvas Gábor közösségi kapcsolatokért felelős igazgató a fejlesztést a megnövekedett utasigényekkel magyarázta, mert az elmúlt években tapasztalt, az európai átlagot meghaladó növekedés az előrejelzések szerint folytatódni fog. Bár a repülőtér 225 milliárd forintból új terminált is épít, ez csak 2024-re készül el, addig a már meglévő épületeket is modernizálni kell.

Huszka Péter forgalmi igazgató az újításokat sorolva elmondta, hogy a nyári szezonra háromszor annyi mosdó áll majd rendelkezésre, megújulnak az utastájékoztató rendszerek, kijelzők, és új információs táblákat helyeznek ki. Kiemelte, hogy az A és B terminálon is lesz egy kijelző, amely az utasbiztonsági ellenőrzéshez való sorban állás idejét mutatja majd.

Az igazgató közölte továbbá: önkiszolgáló csomagfeladó rendszereket telepítenek a terminálokra áprilisban, így az utasok saját maguk is feladhatják majd a poggyászaikat. Ebbe a Ryanair, a Wizz Air, a Lufthansa és az Air France-KLM-et is bevonják majd.

A csomagosztályozó kapacitásait a repülőtér mintegy 30 százalékkal növeli a nyári csúcsidőszakra, ehhez a Skycourt épülete előtt, a forgalmi előtéren egy ideiglenes épületet alakít ki.

Szabó István, a repülőtér biztonsági igazgatója azt emelte ki, hogy az A és B oldalon is eggyel több utasbiztonsági ellenőrző sávot állítanak üzembe, megnövelik a váró területét és hosszabb röntgeneket szereznek be, hogy egyszerre több utast tudjanak kiszolgálni. Ezekkel a fejlesztésekkel a várakozási idő csúcsidőszakban várhatóan nem éri majd el a fél órát - mondta.

Emellett a rendőrséggel együttműködve automata beléptetőkapukat is telepít majd a repülőtér, ezzel növelve az érkező utasok ellenőrzésének kapacitását.

A tervezett fejlesztéseket a Budapest Airport még a nyári csúcsidőszak előtt megvalósítja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!