Újra forgalomba állt az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon

Belföld, 2020.08.24

Újra forgalomba állt hétfőtől az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Nyugati-Vác-Szob vasútvonalon.

Újra forgalomba állt az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az alkalomból a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a 21. század a gyorsaság és a kényelem kora, az emberek magas színvonalú szolgáltatásokat várnak el a többi között a pénzügy, az üzleti élet, a hivatali ügyintézés és a közlekedés terén is. "A kormány pedig minden területen igyekszik reagálni erre a kihívásra" - fogalmazott azt is kiemelve, hogy a közösségi közlekedésre egyre nagyobb az igény, amelyhez társulnia kell "egy sokkal magasabb színvonalú, évről-évre javuló szolgáltatásnak is". Példaként elmondta, hogy tavaly több mint 100 millió alkalommal használták a MÁV járatait.

Szentkirályi Alexandra kiemelten szólt az új vasúti szerelvények beszerzéséről, az állomások felújításáról és a vágányrendszer fejlesztéséről, és a fenntartható fejlődés szempontjából is fontosnak nevezte a közlekedési hálózatok fejlesztését. Emlékeztetett: Magyarország 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból valósított meg európai uniós társfinanszírozásban vasúti projekteket. A KISS motorvonatokról elmondta, az új szerelvények megfelelnek a 21. századi elvárásoknak, a vonatok minden korosztály számára kényelmesen, akár babakocsival vagy kerékpár szállítására is használhatóak, és valós alternatívát jelentenek az autós közlekedéssel szemben. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója jelezte: a KISS motorvonatok 24 ezer új ülőhely-kapacitást jelentenek majd, ami a meglévő 123 Flirt motorvonattal együtt 48 ezer korszerű ülőhelyet jelent 2022-re. Szólt arról is, hogy megkezdődött a Nyugati pályaudvar rekonstrukciója, több mint 8000 négyzetméteren újul meg az épület tetőszerkezete, és 2021 nyarának végére egy teljesen felújított, korszerű utastájékoztatással felszerelt állomás várja majd az utasokat.

A Nyugati Magyarország legforgalmasabb pályaudvara, évente több mint 18 millió utast és naponta 480 vonatot szolgál ki - ismertette a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a pályaudvartól a Városliget elágazásáig mintegy hat kilométeren cserélik ki a síneket, a felsővezetéket és a biztosító-berendezéseket. Juhász Roland, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány össztársadalmi ügyként tekint a vasútra.

Az emeletes KISS motorvonatok beszerzése egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelentik - fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy a gazdasági növekedés egyik alapvető feltétele a fejlett közeledési, azon belül vasúti hálózat működtetése. A következő jármű tesztüzemét a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon indítják el szeptemberben - mondta az államtitkár. Juhász Roland célként jelölte meg, hogy 2022 végére a fővárosi agglomerációban kizárólag ilyen modern, minden igényt kielégítő motorvonatok közlekedjenek. Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a MÁV utasainak több mint fele a budapesti elővárosok vonalán használja a vasutat, ezért az elővárosi infrastruktúrát is jelentősen fejlesztik. Mint mondta, megújult az esztergomi és a székesfehérvári vonal, jelenleg újítják fel a pusztaszabolcsi és a hatvani vonalat és elkezdődött a déli összekötő híd fejlesztése is. Hozzátette: 40 KISS-motorvonatot fog beszerezni a MÁV, közülük 19-et a jelenlegi uniós ciklus forrásaiból, a további 21-et pedig központi költségvetési forrásból "annak reményében", hogy majd a következő ciklusban ezt is uniós forrásból tudják finanszírozni. A 40 vonat beszerzése után a budapesti elővárosban kizárólag korszerű motorvonatok közlekednek - mondta a helyettes államtitkár. Rétvári Bence (KDNP), Vác és térsége országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Budapest-Vác volt az első magyarországi vonatútvonal, és jelenleg is az egyik leginkább kihasznált vonal, amelyen naponta hatezer ember közlekedik.

Az új szerelvények az ingázók és a turisták számára is sokkal jobb lehetőségeket kínálnak. Nemcsak a vonatok újulnak meg, hanem tavaly az M2-es autópálya is kétszer kétsávossá bővült - tette hozzá.
(MTI)

Galériánk

Újra forgalomba állt az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Újra forgalomba állt az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!