Ukrán repülő - Zelenszkij: a rakétatalálat nem kizárt, de ezt nem erősítették meg

Belföld, 2020.01.10

Az ukrán államfő nem zárta ki, hogy  rakétatalálat okozta az ukrán utasszállító gép szerdai katasztrófáját Iránban, de jelezte, hogy ezt a lehetséges okot még nem erősítették meg.

Volodimir Zelenszkij a Telegram üzenetküldő szolgálaton és a Facebookon is közzétett bejegyzésében azt írta: "A rakétatalálat verziója nem kizárt, de egyelőre nem megerősített".

Az ukrán államfő - számba véve a külföldi állami vezetők sajtónyilatkozatait - felszólította Ukrajna partnerországait, elsősorban az Egyesült Államokat, Kanadát és Nagy-Britanniát, hogy a katasztrófával kapcsolatos adataikat bocsássák a tragédia okait vizsgáló bizottság rendelkezésére. Közölte azt is, hogy még a nap folyamán tárgyalni fog erről Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel.

Hozzáfűzte, hogy a katasztrófa körülményeinek feltárásával foglalkozó bizottság folytatja munkáját, és ebben ukrán szakértők is részt vesznek.

"Arra számítunk, hogy minden információt és hozzáférést biztosítanak számukra, ami az objektív vizsgálat elvégzéséhez szükséges" - mondta.

"Célunk a vitathatatlan igazság megállapítása. Ezt az egész nemzetközi közösség felelősségének tekintjük. Az emberi élet értéke fölötte áll minden politikai indítéknak" - fogalmazott az ukrán elnök.

Több amerikai televízió és újság, köztük a The Wall Street Journal című lap csütörtökön meg nem nevezett, magas rangú washingtoni kormányzati forrásokra, mások mellett Pentagon-tisztségviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy amerikai tisztségviselők szerint az ukrán utasszállító repülőgépet az iráni légvédelem lőtte le közvetlenül az után, hogy felszállt a teheráni repülőtérről.

Az amerikai bejelentéseket követően Justin Trudeau kanadai miniszterelnök állt a sajtó elé azzal a bejelentéssel, hogy Ottawának is vannak saját forrásból olyan hírszerzési információi, amelyek alapján "nagy valószínűséggel" egy iráni föld-levegő rakétával lőtték le kedden Teherán közelében az ukrán utasszállító repülőgépet, de lehet, hogy nem szándékosan.

Trudeau nyilatkozata hatására Irán visszautasította, hogy a gépet iráni rakéta találta volna el, mégis Teherán felszólította Kanadát, hogy ossza meg információit az iráni nyomozókkal, ha esetleg mégis így történt.

A Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírócsoport közben bizonyítottnak találta a repülőt eltaláló rakétáról készült és az interneten megjelent videofelvétel hitelességét - számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség. A Bellingcat közleménye szerint szakértőik egy csoportja megmérte azt az időt, amennyi szükséges a kamerának a robbanás hangjának a rögzítéshez, megbecsülte a helyszín távolságát, ezt pedig összevetette a videó földrajzi helyzetének adataival és az ukrán járat repülési útvonalával.

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata szerda reggel felszállás után azt követően zuhant le, hogy már elérte a 2400 méter repülési magasságot. A Boeing 737-es típusú gépének fedélzetén utazók közül senki sem élte túl a becsapódást. Összesen 176-an haltak meg a gép 9 fős ukrán személyzetével együtt. Két utas volt még ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai: irániak (82), kanadaiak (63), svédek (10), britek (3), afgánok (4) és németek (3).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!