Ünnepélyes keretek között adták át a teljesen megújult Agyagos utcai bölcsődet

Belföld, 2018.10.31

Idén márciusban kezdődött el, majd október végén fejeződött be az Agyagos utcai bölcsőde komplex felújítása, melyre a szegedi Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében két uniós pályázatot is sikeresen elnyert.

Az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése”c. pályázat keretében 154 millió forint, míg a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” c. felhívás keretében 108 millió forint állt rendelkezésre a bölcsőde modernizálására. Az Önkormányzat további 49 millió forinttal egészítette ki a támogatási összegeket.

A tavalyi év során szintén a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében újult meg a Dobó és Cső utcai bölcsőde, ezúttal pedig az Agyagos utcai épület korszerűsítésére is sor került. A makkosházi városrészben található, 1980-as években épült intézmény a város egyik legnagyobb bölcsődéje. Az évek során többször végeztek rajta karbantartási munkálatokat, ám igazán átfogó felújításra korábban nem került sor. Ennek következtében időszerűvé vált a teljeskörű modernizálás, amelynek idejére az itt gondozás alatt álló gyermekeket a Hajlat utcai, a Cső utcai és a Rókusi Körúti bölcsődében helyezték el. Az Agyagos utcai intézmény földszintes kialakítású, lapostetős, 3 fő tagból álló épület, amelyeket nyaktagok kötnek össze. A beruházás során kisebb épületszerkezeti változtatások történtek, burkolatcserét hajtottak végre, leszigetelték a homlokzatokat és lapostetőt, kicserélték a nyílászárókat és a megújuló energiaforrások kihasználása érdekében az elektromos hálózatot új napelemes rendszerrel modernizálták. A projekt keretén belül az intézmény új villámvédelmet is kapott, új padlóburkolatot fektettek le, valamint a falfelületek megújító festést kaptak. Mindemellett felújították a vizesblokkokat, megújult az épület csapadékvíz elvezetési rendszere, valamint akadálymentes illemhelyet és mosdót alakítottak ki. Az épületen kívüli munkálatok keretében a főbejáratot rámpa kialakításával akadálymentessé tették, az intézmény előtt pedig egy betonozott, akadálymentes parkoló és egy új fedett kerékpártároló is kialakításra került.

A bölcsőde 72 kisgyermek számára biztosít férőhelyet. A felújításnak köszönhetően a gyermekek
korszerűsített, modern körülmények közé térhetnek vissza. Az ünnepélyes átadóra október 30-án került sor.
(Webrádió)

Címkék

Agyagos utcai bölcsőde Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!