V4 - Orbán Viktor: Magyarország támogatja Ukrajnát, de azt nem, hogy az EU eladósítsa magát

Belföld, 2022.11.24

Magyarország támogatja Ukrajnát pénzügyileg, erre a pénzt már el is különítette, de azt nem támogatja, hogy az Európai Unió eladósítsa magát - mondta a kormányfő csütörtökön a szlovákiai Kassán.

Orbán Viktor kiemelte: az ukránok pénzügyi támogatását illetően Magyarország időben jelezte az álláspontját az Európai Bizottságnak, "előre szóltunk, hogy mi támogatjuk Ukrajna pénzügyi megsegítését", ez helyes és szükséges. Azt is jelezték, hogy Magyarország az ebből ráeső pénzügyi terhet vállalja - tette hozzá.

Hangsúlyozta: 18 milliárd euróról van szó, az ebből Magyarországra eső részt a kormány már elkülönítette a költségvetésben, és ezt a pénzt oda fogják adni az ukránoknak. Az erről szóló tárgyalásra pedig már felhatalmazták a külügyminisztert - közölte.

Kijelentette: "de mi nem fogunk támogatni semmilyen olyan megoldást, amely az Európai Uniót az adósságközösség irányába viszi tovább". Tehát "mi vállaljuk a ránk eső terhet, de nem az unión keresztül akarjuk ezt lebonyolítani, mert szerintünk nem jó irány az unió számára, hogyha egyre több ügyben, egyre nagyobb összegekkel adósítja el magát, meg a tagállamait a jövő felé" - fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta: ez rossz irány, "ezt mi sosem fogjuk támogatni", mindegy, hogy Ukrajnáról vagy bármilyen más pénzügyi kérdésről van szó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!