Választás 2018 - Karácsony: a Jobbiknak kellene változtatnia álláspontján, hogy tárgyaljanak

Belföld, 2018.03.12

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyitott az egyeztetésekre az ellenzéki együttműködésről, akár a Jobbikkal is leülnének tárgyalni, ám úgy látja, ehhez a Jobbiknak kellene változtatnia az álláspontján.

Karácsony Gergely az MSZP Facebook-oldalán közvetített online fogadóóráján hétfőn az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva kiemelte, a Közös Ország Mozgalom felmérésein az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltjei voltak a legesélyesebb kihívók. Ezzel együtt is érdekeltek abban, hogy világos legyen, melyik jelölt hozhatja el a mandátumot - mondta.

Hangsúlyozta: az LMP-vel elkezdték az egyeztetéseket, ezek "viszonylag biztatóan alakulnak". Az LMP ahhoz köti magát, hogy a Jobbikkal is legyen megállapodás - közölte, hozzátéve: úgy gondolja, olyan párttal nem lehet megállapodni, amelyik nem akar.

"Én nem várnék senki másra, állapodjunk meg, jelentsük ezt be akár március 15-én" - fogalmazott. Az emberek a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredménye után teljes joggal azt várják, hogy az ellenzéki pártok képesek legyenek megállapodni, és ha ez nem sikerül, "elverik a port" azon, aki erre képtelennek tűnik - tette hozzá.

Karácsony Gergely jelezte: bárkivel, így a Jobbikkal is leülne tárgyalni, a kampányfinisben már mindent érdemes megtenni azért, hogy beszélgessenek, de a Jobbik minden csatornán azt kommunikálja, hogy szóba se áll velük.

Elmondta azt is: március 15-én a Fővám téren az MSZP-Párbeszéd, a Liberálisok, az Együtt és a Demokratikus Koalíció részvételével tartandó rendezvényen egyebek mellett arról beszél majd, hogy Magyarországon "csendes forradalomra" van szükség. Szerinte kell forradalom, a szónak abban az értelmében, hogy rengeteg területen kell változtatni, mert a Fidesz az elmúlt nyolc évben nagyon sok mindent tönkretett. Úgy folytatta: számot kell vetni azzal is, az 1989-es rendszerváltás sok reményt nem teljesített be.

De a forradalomnak a békét kell elhoznia, nem arról kell szólnia, hogy gyűlöljük egymást - hangsúlyozta. Ez a békés, csendes forradalom az a kormányzás, amihez mandátumot kér - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!