Varga Judit: a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben

Belföld, 2020.01.21

A kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.

Varga Judit az Európai Zsidó Szövetség meghívására kedden részt vett az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborok felszabadításának 75. évfordulóján rendezett megemlékezésen, ahol a magyar delegációt vezetve koszorút helyezett el az áldozatok falánál.

Az igazságügyi miniszter hétfőn felszólalt a krakkói szimpóziumon is, amelyen részt vett Jan Jambon korábbi belga szövetségi belügyminiszter és Antonio Tajani, az Európai Parlament volt elnöke is.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Emellett beszámolt számos intézkedésről, többek között arról, hogy a kormány a büntető törvénykönyvbe iktatta a holokauszttagadást, bevezette a holokauszt áldozatainak emléknapját és sikerrel rendezte meg az Európai Maccabi Játékokat.

Úgy fogalmazott: "fontos eredményünk, hogy Magyarország a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) 2015-2016-os elnöksége idején elérte, hogy az Európai Unió új adatvédelmi rendelete ne korlátozza a holokauszttal kapcsolatos levéltári forrásokhoz való hozzáférést."

Hozzátette: "Magyarországon mindenkinek a származását és a vallását tiszteletben tartjuk".

Varga Judit kitért arra is: "Magyarországon él Európa második legnagyobb zsidó közössége békében és biztonságban, sőt nagyobb békében és biztonságban, mint Európában bárhol."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!