Varga Judit: a közös értékek tiszteletben tartása mellett a különbözőségek elismerése is fontos az ET-ben

Belföld, 2021.03.31

Az Európa Tanács (ET) 70 évvel ezelőtt abban a szellemben jött létre, hogy egy olyan kontinensen élhessünk, ahol a közös értékek tiszteletben tartása mellett az államok elismerik egymás alkotmányos és kulturális különbözőségeit - írta az igazságügyi miniszter szerdán a közösségi oldalán.

Varga Judit az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ülése után kiemelte: a szervezet 1400. ülésén tartott felszólalásában arról beszélt, hogy a magyar elnökség napirendjén az igazságügy területén is olyan programok szerepelnek, amelyek a szakemberek közötti hatékony együttműködést tudják előmozdítani.

Az igazságszolgáltatás digitalizációjáról - amely kiemelt témája lesz a magyar ET-elnökségnek - ősszel igazságügyi miniszteri konferenciát is rendeznek Budapesten - jelentette be.

Hozzátette: Magyarország csaknem nyolcszáz éve veszi ki a részét az európai jogfejlődésből.

Varga Judit azt írta: a magyar jogállamiság alapjait az Aranybullával fektették le 1222-ben, 1956-ban pedig "vérünket adtuk" egy szabad és demokratikus jogrend megteremtéséért. Ami akkor álom volt, ma valóság. Magyarország 30 éves Európa tanácsi tagsága és munkája is erről tesz tanúbizonyságot - fogalmazott a miniszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!