Varga Judit: az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon

Belföld, 2021.04.13

Az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon, amelyek egy jelenleg ellenőrizhetetlen "pszeudojogrendszert" igyekeznek kiépíteni - mondta az igazságügyi miniszter a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán kedden közvetített beszélgetésen.

Varga Judit úgy fogalmazott, "ha nem tudjuk mi uralni a techóriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket". "Valójában minket belekényszerítenek egy buborékba", a kérdés pedig az, hogy az "orrunknál fogva vezetett emberekké válunk-e, akik már egy mosógépet se tudnak megvenni anélkül, hogy a techóriás ne mondaná meg, hogy melyik a jó" - fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, a techóriások úgy hivatkoznak közösségi elveikre, hogy azokról nem lehet tudni, miként fogadták el és "kényszerítették" a fogyasztókra, továbbá azok megfeleltethetőek-e a jogállami elveknek.

"Nagyon nagy a baj" - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint erre a józan ész az egyetlen válasz, vagyis nem szabad mindent elhinni, ami az online térben történik, és ki kell tudni tekinteni a valóságba.

Varga Judit beszélt arról is: konzervatív beállítottságúként nem érzett késztetést arra, hogy a közösségi platformokon minden nap megszólaljon, de a liberális és baloldali ellenfelei olyan aktívan használják ezeket a felületeket, hogy nem akar lemaradni.

A techóriások mindenkit hozzászoktatnak "ehhez a szerhez", hogy aztán rajta keresztül tudják befolyásolni társadalmak véleményét - tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter szerint aggasztó, hogy a Facebook milyen módon próbálja csökkenteni a politikai tartalmat a felületein, és kíváncsi - tette hozzá -, hogyan biztosítják majd ezalatt az egyenlő elbánást és a kettős mérce kizárását.

Kiemelte, Magyarország megvárja a készülő uniós szabályozást és utána dolgozza ki a terület nemzeti szabályait. Varga Judit úgy vélekedett, jó az az irány, amelyet az Európai Bizottság képvisel az általános jogállamisági garanciákról, jogorvoslati eljárásokról és a joghatóság létrehozásáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!