Visszaeső a Mars téren randalírozó férfi

Belföld, 2021.08.26

A Szegedi Járási Ügyészség kezdeményezte annak a férfinak a letartóztatását, aki kedd délben egy várakozó utassal, majd a biztonsági őrrel is verekedésbe keveredett a Mars téri buszpályaudvaron.

Rendőrség Egyelőre nem tudni miért de a gyanúsított férfi a buszállomás egyik megállójában várakozó férfi felé rúgott. A megtámadott férfi viszonozta a támadást, majd többen távozásra szólították fel. A férfi a taxik irányába indult el, de közben a holmiját dobálta, valamint végig ordibált. A biztonsági őr megpróbálta kezelni a helyzetet, azonban a férfi szidalmazni kezdte, majd eltolta magától. Miután a biztonsági őr a kezét megfogva megpróbálta kivezetni a buszállomás területéről, a férfi válaszul leköpte, lökdöste, majd ököllel még arcul is csapta.

A biztonsági ember végül lefogta, majd a földre vitte az agresszív férfit, akit a rendőrök kiérkezéséig vissza is tartott, annak ellenére, hogy az őrjöngő többször is megütötte. Az ügyészség garázdaság miatt indított eljárást a férfi ellen és indítványozta letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. Az őrjöngő férfi egyébként már korábban többször is állt már bíróság előtt hasonló bűncselekmények miatt.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!