Vízdiplomáciai mesterképzés indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Belföld, 2020.01.07

A nemzetközi vízpolitikával és vízdiplomáciával foglalkozó mesterképzés indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) víztudományi karán - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Az NKE budapesti campusán induló angol nyelvű, négy féléves mesterképzés "a nemzetközi dimenzió mellett átfogó képet nyújt a vízpolitikai irányítás általános természettudományos, igazgatási és közgazdasági alapismereteiről" - írták a közleményben.

Kifejtették: Magyarországon a tizenkét vízügyi igazgatóság közül mindössze kettőhöz nem tartoznak határvizek, de az ő munkájukat is napi szinten befolyásolja a "felvízi országok tevékenysége". Ezért is fontos Magyarország számára a nemzetközi vízpolitikai együttműködés, amelyben egyre több állami szerv (Külgazdasági és Külügyminisztérium, Köztársasági Elnöki Hivatal, Agrárminisztérium, Belügyminisztérium) folytat vízdiplomáciai tevékenységet.

A magyar közigazgatás számára tehát szükséges egy olyan átfogó egyetemi szintű vízpolitikai és vízdiplomáciai képzés, amely az érintett ágazatok jelenlegi és jövőbeni munkatársait megfelelő elméleti, gyakorlati és idegen nyelvi tudással ruházza fel - emelték ki.

Az NKE közleménye szerint ehhez hasonló vízügyi együttműködési mesterképzést a világon jelenleg kevés felsőoktatási intézmény folytat. Ezért a szakindítás célja egy szélesebb nemzetközi hallgatói réteg megszólítása is - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!