Zsigó: januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése

Belföld, 2020.10.22

Januártól megkezdődik a Gyurcsány-Bajnai kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Zsigó Róbert elmondta: jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok. A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak.

Azt januárra visszamenőleg minden nyugdíjas és nyugdíjszerű járulékban részesülő megkapja - tette hozzá. A kormánypárti politikus jelezte: a novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is. Zsigó Róbert közölte: a 2010-ben történt "családbarát fordulat" része az is, hogy az idősek megfelelő körülmények között, méltósággal tudjanak élni. Példaként említette a Nők 40 programot, majd felidézte, hogy az idősek az elmúlt négy évben mintegy 250 milliárd forintnyi extra juttatást - kiegészítő nyugdíjemelést, Erzsébet-utalványt, nyugdíjprémiumot és rezsiutalványt - kaptak a nyugdíjemelések mellett. "Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben" - hangoztatta az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!