TV műsor

Késelés történt egy győri iskolában

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek. Az M1-nek a diák osztálytársai azt nyilatkozták, hogy a késelő lobbanékony természetű.
2019.12.05 | 22:30 | Kék hírek | Bűnügy

ITM: 6000 kilométer közutat újítottak fel 2010-2019 között

Magyarországon 2010 elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométer útszakaszt újítottak fel, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint, ebből az idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban 160 útszakasz újult meg összesen több mint 500 kilométeren 65 milliárd forintból - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikai államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019.12.06 | 13:29 | Kék hírek | Közlekedési információk

Budapest történetét röviden bemutató kiállítás nyílt a Gül Baba türbéjénél

Budapest történetének hét fontos korszakát felelevenítő kiállítás nyílt pénteken a Gül Baba Kulturális Központban.
2019.12.06 | 13:27 | Kultúra

Újabb üteméhez érkezett a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója

    Pécel, 2019. december 6., péntek (MTI) -  Újabb üteméhez érkezett a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója, amelynek keretében visszaadják a vasúti utasforgalomnak a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt december 8-ától - mondta pénteken, Pécelen a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese.
2019.12.06 | 13:22 | Belföld | Közlekedés

Kormányszóvivő: továbbra is elutasítjuk a kötelező kvótát

A magyar kormány továbbra is elutasítja a kötelező kvótát, és mindent megtesz, hogy megvédje a magyar határkerítést és a magyar emberek biztonságát - mondta Hollik István kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.
2019.12.06 | 13:22 | Belföld | Országos hírek

Legfrissebb Hírfolyam

Belföld 12:02 Alapjogokért Központ: több nyugat-európai parlament jobban bünteti a rendbontást
Kék hírek 12:01 Többen meghaltak Lengyelországban egy családi házban történt gázrobbanásban
Kultúra 11:59 Elkezdődött a 130. országos énekesmadár-etetési szezon
Külföld 11:56 Zelenszkij: több halálos áldozata is lehet egy odesszai iskolatűznek
Belföld 11:56 Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a miniszterelnök Japánban
Külföld 11:50 Moszkva kiutasított egy bolgár diplomatát
Kultúra 11:47 Faunok és szellemek címmel ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Gazdaság 11:43 Magyarország a második legnagyobb negyedéves GDP-növekedést érte el a harmadik negyedévben az EU-ban
Belföld 11:34 Kásler: a családot nem pótolja semmi
Belföld 11:33 MJVSZ: erősíteni kell a klímavédelem iránti elkötelezettséget!
Sport 11:33 Női kézilabda-vb - Fölényes holland siker a szerbek ellen
Belföld 11:14 Megkezdődött a nyugdíjreform elleni határozatlan idejű sztrájk Franciaországban
Gazdaság 11:11 Matolcsy: az új kihívásokra a jegybankoknak is meg kell találniuk a válaszokat
Gazdaság 11:06 Méhész: a méhészek legnagyobb kihívása a méhcsaládok életben tartása
Belföld 11:01 Kásler: számos pozitív intézkedés történt az egészségügyben az elmúlt években
Belföld 11:00 Gyermekszemészeti szűrőbuszt indítanak a legszegényebb településekre
Sport 10:49 Női kézilabda-vb - A Szombathely edzője tanulmányúton volt Japánban
Gazdaság 10:45 VOSZ: változóban a magyarok vásárlási szokásai
Belföld 10:30 Megújította a médiatanács a baranyai Rádió 1 jogosultságát
Kultúra 10:27 Csütörtökön mutatják be az Apa csak 1 van című darabot
Belföld 10:26 Szijjártó: sosem voltak olyan jók a magyar-japán kapcsolatok, mint most
Sport 10:20 Leclerc vezeti a magyar autósport-rajongók népszerűségi listáját
Belföld 10:15 Az Audi Hungaria mild-hibrid modellek sorozatgyártását kezdte meg
Kék hírek 09:49 Hiányos öltözetben bujkált napokig az erdőben egy bántalmazott nő
Gazdaság 09:48 Mavir: megdőlt a magyarországi áramfogyasztási rekord szerdán
Kék hírek 09:46 Vádat emeltek egy segélyhívón segítséget kérő gyermek szülei ellen
Gazdaság 09:40 Jóváhagyta a versenyhivatal a Delta Csoport és az Est Media tranzakcióját
Terrorizmus 09:37 Terrorizmussal gyanúsított személyeket tartóztattak le Moszkvában
Kultúra 09:31 A palóc kézműves kultúrát bemutató kiállítás látható Budapesten
Kultúra 09:19 A Joker, Az ír és a Házassági történet is az év filmjei között szerepel az AFI listáján
Külföld 09:16 Novák Katalin: Magyarország szoros együttműködést tervez családvédelmi ügyekben Washingtonnal, Varsóval és Brazíliával
Külföld 09:15 Csökkentek a német feldolgozóipar megrendelései októberben
Gazdaság 09:11 Tőzsde - Pozitív kezdés a főbb európai piacokon
Gazdaság 09:02 BUX: 43 991,45 pont, -0,20 százalék a nyitáskor
Külföld 08:55 Illegális bevándorlás - Szakértő: fel fognak torlódni a migránsok Szerbiában

Kövess minket a Facebookon!