A térség gasztronómiai kultúrája mutatkozik be a Gönci Barack Vigasságon

Bulvár, 2019.06.30

A térség gasztronómiai kultúráját és a helyi barackból készült ételek és italok gazdag választékát ismerhetik meg a látogatók a Gönci Barack Vigasságon, amelyet július 6-án rendeznek meg Boldogkőváralján.

Az eredetvédett gönci sárgabarack, az abból készülő ételek és italok kapják a főszerepet a programon immár hetedeik éve - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvény egyik fő attrakciója a pálinka lesz, amelyből 19 párlatot lehet megkóstolni, a barack mellett nemes és vad gyümölcsökből, málnából, birsből vagy aszútörkölyből.

Idén már második alkalommal a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) tagjai gondoskodnak az ételek gazdag kínálatáról, így számos, a környéken és országszerte is elismert helyi étterem kajszibarack ihlette fogásait kóstolhatják meg a látogatók.

A helyi ízek táborát erősítik idén is az abaúji őstermelők, standjaiknál többek közt sajtot, mézet, krumplilángost, baracklekváros palacsintát és házi süteményeket is lehet fogyasztani.

A programot óránként különféle gasztronómiai workshopok színesítik majd, el lehet lesni pálinka, a kovászos kenyér, a debreceni kolbász vagy a húzogatós rétes készítésének alapjait is.

A jó hangulatról utcazenészek gondoskodnak, a gyerekeket a koncertek mellett játszóházban, szalmabálavárban és kézműves foglalkozásokon várják nemezeléssel, korongozással és hennafestéssel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!