A túl nagy idegenforgalom fojtogatja a Jégvarázst ihlető osztrák falut

Bulvár, 2020.01.09

A túl nagy idegenforgalom áldozatává vált egy idilli osztrák falu, amelyről elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét.

Hallstatt egy órányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van, ám míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi 10 ezer látogatója volt a településnek, egy lakosra számítva hatszor annyi, mint Velencének - számolt be róla a The Independent.

A falu népszerűsége több lépcsőben ért csúcsára: 2006-ban bemutatták egy dél-koreai programban, 2011-ben egy kínai üzleti mogul a dél-kínai Kuangtung tartományban felépítette a település pontos mását 274 milliárd forintnak megfelelő összegért, a Jégvarázsban szereplő mesebeli Arendelle pedig tovább fokozta az érdeklődést.



"Hallstatt a kultúrtörténet egy fontos darabja, nem múzeum" - jelentette ki a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy legalább harmadával csökkenteni akarják a látogatók évi egymilliós számát, de egyelőre nem tudják, hogyan.

A falu egyébként 1997-ben világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól 7000 éves, a világon a legrégibbnek számító sóbányájának köszönhetően. A falu festői környezetben található, a Salzkammergut lábánál, 16. századi épületekkel és egy lutheránus templommal.

A városkát évente 20 ezer turistabusz özönli el. A helyi lakosok számára egyfelől áldás a sok látogató, mivel jót tesz az üzleteiknek, amelyek így egész évben nyitva tarthatnak. A bevételekből fenn lehet tartani a helyi iskolát és egy koncerttermet, de a túlzott idegenforgalomnak megvan a maga ára.

"Katasztrófa. Sok látogató komolyan azt hiszi, hogy ez egy szórakoztatópark" - lamentált egy helyi szállodás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!