A Vérlovagok nyerték el a Highlights of Hungary idei fődíját

Bulvár, 2022.02.25

A Vérlovagok sürgősségi vérszállító közösség nyerte el a Highlights of Hungary idei fődíját - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Mint írják, az idén több mint 98 ezer szavazat érkezett a jelöltekre. Az idei Highlights of Hungary elismeréseket csütörtök este az Eiffel Műhelyházban adták át. Tavaly az Országos Mentőszolgálat kapta az elismerést.

A közönség elismerését ebben az évben is egy olyan szervezet vívta ki, amelynek tagjai a bajba jutottakon segítenek, méghozzá önként - motorra vagy autóba ülnek, hogy vért szállítsanak oda, ahol épp a legnagyobb szükség van rá. A Vérlovagokat Nagy Anna idei nagykövet, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője jelölte a listára.

"Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségeként küldetésük, hogy az életet jelentő vér a megfelelő időben legyen a megfelelő helyen az egész országban, az év minden napján" - írja méltatásában Nagy Anna. Mint kiemeli, a Vérlovagok 2020-ban Közép-Magyarország régiójában megkezdett tevékenységüket 2021-ben a Kelet-Magyarországra is kiterjesztették.

A Highlights of Hungary hagyományai szerint nincsenek kategóriák, a nagykövetek szabadon jelölhettek személyt, szervezetet vagy akár alkotást is, ha úgy ítélték meg, hogy az egyezik a kezdeményezés vezérelvével, a "Hass, alkoss, gyarapíts!" gondolatával.

Az ötven jelölt közül a Vérlovagok után a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madáratlasza kapta a legtöbb szavazatot, a dobogó harmadik helyére pedig a Székelyföldi Legendárium került.

A közönségdíj mellett az idén egy Nagyköveti díjat is átadtak. A Highlights of Hungary nagykövetei úgy döntöttek, hogy a listán szereplő történetek közül a Tulipán Gyermekotthonnak ítélik oda a szintén kétmillió forinttal járó elismerést.

Mint felidézik, 20 éve, 2001-ben hozta létre Barta József református lelkész a Tulipán Gyermekotthont, ahol azóta több száz súlyosan bántalmazott gyermeknek adtak otthont és gondoskodnak arról, hogy szerető és támogató közegben nőjenek fel. "A kiváló emberi teljesítményt leginkább abból a szempontból emelném ki, hogy Bartha József és családja anyaországi és román pénzügyi támogatások nélkül teszik ezt, így kénytelenek voltak hosszú távú megoldást találni a fenntartás biztosításához" - írja méltatásában a gyermekotthont jelölő nagykövet, Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company alapítója.

Mint írja, az intézmény létrehozói az idei évben fejeztek egy beruházást hitelből Holtmaroson, ahol egy idősek otthonát alakítottak ki, amelynek bevételéből stabilan tudják finanszírozni a gyerekotthont. A beruházás befejezése és az a mögött álló üzleti modell sok más szociális intézménynek adhat mintát, miként lehet saját erőből megoldani egy nonprofit intézmény működtetését - áll a méltatásban.

Négy különdíjat is átadtak: az Index szerkesztősége Pakosz Anna festőművészt, a KPMG Fenntarthatósági különdíjjal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet díjazták, míg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Díjat a Székelyföldi Legendárium civil kezdeményezés nyerte el. A Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkárságának Családbarát különdíját Fehérvári Donát gimnazista vehette át, akinek ötlete alapján egy Lego-készlet készül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!