Átrajzolta a francia-belga határvonalat egy belga gazda

Bulvár, 2021.05.04

Véletlenül átrajzolta a Franciaországgal közös határ vonalát Belgiumban egy gazda.

Egy helyi történelemrajongó az erdőben sétálva vette észre, hogy a két ország közötti határvonalat jelölő kőtömböt 2,29 méterrel elmozdították - adta hírül a BBC News.

A belga gazda, akit feltehetőleg zavart a traktor útjában lévő határkő, áthelyezte azt Franciaország területére. Szerencsére azonban a határ mindkét oldalán derűsen reagáltak az incidensre.

"Belgium területét nagyobbá tette, Franciaországból lecsippentett egy kicsit, ez azonban nem szerencsés ötlet" - mondta a francia TF1 televíziós csatornának David Lavaux, az ügyben érintett Erquelinnes nevű belga település polgármestere.

"Én örültem, mert a városom nagyobb lett" - tette hozzá nevetve Lavaux, megjegyezve, hogy a szomszédos Bousignies-sur-Roc polgármestere ugyanakkor nem ért egyet a változtatással. "Jobban tesszük, ha elkerülünk egy újabb határháborút" - jegyezte meg tréfásan Aurélie Welonek, az említett francia település polgármestere.

A Franciaország és a mai Belgium területe közötti határvonal 620 kilométer hosszan nyúlik el. Hivatalosan az 1820-ban aláírt kortrijki szerződésben fektették le. A szóban forgó határkő 1819-ből való, amikor a határvonalat először kijelölték.

A belga hatóságok fel fogják venni a kapcsolatot a gazdával, hogy felszólítsák a határkő visszahelyezésére. Amennyiben a férfi nem tesz eleget a kérésnek, az ügy a belga külügyminisztériumhoz kerülhet, amely kénytelen lehet összehívni egy francia-belga határbizottságot, amire 1930 óta nem volt példa.

Lavaux szerint ha a gazda együttműködik, akkor békés úton rendezik az ügyet, ha azonban nem engedelmeskedik, akkor akár vádat is emelhetnek ellene.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!