Bekattan a Húsvéti Nyúl!

Bulvár, 2021.12.10

December 6-án, hajnalban, a Télapó az utolsó élményajándékokat pakolta a puttonyába, amikor a Húsvéti Nyúl betuszkolta őt a Nyúlmobilba, és elrabolta a gyermekek álmainak megvalósítóját.

Mikulás elrablás Hogy miért követte el ezt a bűncselekményt? Néhány óra elteltével meg is érkezett rá a válasz. A Nyuszi évek óta irigykedve szemlélte, ahogy az ősz szakállú, mosolygós öregurat mindenki körülrajongja, levelekkel, kívánságokkal halmozza el, és megannyi csodálatos kalandban lehet része az év utolsó hónapjában. Igazságtalanság – gondolta a Nyuszi –, ez neki is jár! 

Idén a Télapó úgy döntött, hogy leteszteli azokat az élményajándékokat, amiket ajándékba ad a gyermekeknek, így december 1-én megkezdte az első adventi ajándéktesztelő körútját: szélcsatornában lebegett, baltát dobált, lövészkedett, quadot vezetett, repülőre ült, golfozott – és ennél a pontnál telt be Nyuszinál a pohár. Egy pillanat alatt kitervelte, hogy elrabolja a Télapót, és bizony ő lép a helyébe, ő teszteli le az élményeket. A bűncselekmény helyszínén a rendőrök hamar megtalálták a videót, amiben a Nyuszi elárulta tettének fő indítékát. Ő szeretne a középpontban lenni és minden élményt kipróbálni. Nem igazság, hogy a Mikulásnak egy egész hónap jut, neki pedig csupán egyetlen egy nap! Egy sötét helyiségben, pislákoló lámpafénynél közölte a Mikulással: mostantól ő veszi át a szerepét, ő lesz a Télnyuszi.  

Nyuszi – földön, vízen, levegőben

Nyuszi kezébe vette az irányítást. A tervei szerint minden egyes napon izgalmas kalandokat él át. A listáján szerepel: falmászás, 67-es Shelby mustang vezetés, Ferrari élményautózás, repülőgép- és tanktesztelés, már azon sem lepődnénk meg, ha gasztrokalandként répatortát sütne egy Michelin-csillagos séffel… Azonban elérkezik az a pillanat, amikor a Nyuszi besokall, és nem bírja tovább. De hogy hogyan is zárul a Nyuszi és a Télapó kalandja, az csak karácsonykor fog kiderülni.

Mindezt a kicsinek cseppet sem mondható kalandot egy 23 napig tartó adventi játékkal kötötték össze a szervezők, amit érdemes lesz az összes kommunikációs csatornán – Facebookon, YouTube-on, TikTokon stb. – nyomon követni.  
„A Nyuszi minden este kisorsol egy »Túszt«, aki megnyerheti azt az élményprogramot, amit a Nyuszi is kipróbált”” – tájékoztatott minket Sashalmi Attila, a Meglepkék élménykutatója.

Élmények terén továbbra sincs lehetetlen

Ez a nem mindennapi karácsonyi kampány is azt mutatja, hogy ha egy álom valóra váltásáról van szó, valóban nincs lehetetlen. Korábban sokak számára a „bakancslistás vágyak” egyenlőek voltak azzal, hogy „a dolgok, amik velem sosem fognak megtörténni”. Ez mostanra teljesen megváltozott.

„Folyamatosan bővül a kínálatunk, amit az is jelez, hogy míg idén januárban 1100 élmény szerepelt a weboldalunkon, a számuk mostanra 2000-re nőtt. Fontosnak tartjuk, hogy csak olyan programokat ajánljunk, amiket mi magunk is kipróbáltunk, amiknek a minőségéről, élménygazdagságáról saját tapasztalattal rendelkezünk” – emelte ki Sashalmi Attila, akitől azt is megtudtuk, hogy a legnépszerűbb ajánlataik vezetéssel kapcsolatosak, a Ferrari és a Lamborghini az abszolút kedvenc.

Aki igazi különlegességre vágyik, effajta lehetőségek közül is bőven válogathat: kipróbálhatja a sugárhajtású műrepülést, a Tolvajtempó című filmben szereplő Eleanort vezetheti a Hungaroringen vagy akár stresszlevezetésként egy autót is szétverhet baseballütővel – egy biztos, garantáltan libabőrös élmény lesz…

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!