TV műsor

Együnk Egymásért - Kampányt indít a nélkülözők segítésére az Élelmiszerbank

Bulvár, 2020.09.17

Együnk Egymásért címmel kilencedik alkalommal indít kampányt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (Élelmiszerbank ) azzal céllal, hogy a beérkező támogatáson keresztül a nélkülözők élelmiszer-ellátást kaphassanak.

A járvány elhúzódó hatása a nélkülözőket kilátástalan helyzetbe hozza. Az Élelmiszerbank célja, hogy a kezdeményezés keretén belül felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre és a nélkülözők segítségére ebben a különösen nehéz időszakban - közölte az MTI-vel csütörtökön az egyesület.

A közlemény szerint az év végéig tartó Együnk Egymásért kampányban éttermek, cukrászdák, vállalatok és magánemberek is részt vehetnek.

A csatlakozó éttermek és cukrászdák által kijelölt egy-egy fogás, menü, desszert bevétele most a rászorulók élelmezését segítheti, míg a magánemberek és vállalatok virtuális menük vásárlásán keresztül járulhatnak hozzá a nélkülözők élelmezéséhez.

Mint a közlemény felidézi, az Élelmiszerbank a tavalyi Együnk Egymásért akció négy hónapja alatt gyűjtött adományoknak köszönhetően 141 ezer családon tudott segíteni.

A kezdeményezéshez a https://www.elelmiszerbank.hu/egyunk-egymasert honlapon lehet csatlakozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!